Kemecsi Lajos: A magyar kocsi (Skanzen füzetek. Szentendre, 2013)

a kincstári sószállítmányok szállítására. A jellegzetes komáromi szállítmány, a viza fuvarozásához is eltérő szekeret használtak. Európa távoli városaiba (pl. München, Párizs, Varsó, Prága, Bécs) is elvitték a komáromi szekeresek a feldarabolt, besózott és hordókba rakott halakat. Egy viza-szállító szekérre 14 hordó fért. Az áru- és terményszállítás mellett, a bor és a tüzelőszállítás volt a leggyakoribb fuvar. Emlékezetes, és rendkívüli vállalkozás volt az épülő református templomhoz szükséges különleges és nagy mennyiségű fa szállítása Szerbiából. 1785-ben fuvarozták haza az óriási vörösfenyő szálfákat, több mint 200 szekérből álló karavánnal. Elosszantartó munkaalkalmat adott a szekeresgazdáknak a hatalmas komáromi erődrendszer kiépítése is. 1808-tól egészen 1877ig az építkezés szállítási feladatait a szekeresgazdák végezték el. A szekeresgazdák színmagyar közössége egészen az 1930-as évekig megőrizte szokásait, jellegzetes viseletét. A hajóvontatás mellett a távolsági fuvarozás is, a vasúti hálózat kiépülésével és a dunai gőzhajózás erősödésével csökkent. Az első világháború, és a területi hovatartozás változásai után a végső lökést a hagyományos szekeresgazda réteg felbomlásához a második világháborút követő kitelepítés adta.