Cseri Miklós (szerk.): A Resti. Skanzen füzetek 5. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2011)

A restik étlapjai változatosak voltak, a hagyományos magyar ételek mellett az újítások is megjelentek, és több, ma már közismert étel elterjedésében játszottak szerepet. A vasúti vendéglők megjelenésekor a magyar konyhaművészet már javában a 19. századi konyhareform útján járt. Ebben az időben már általános volt a paprika használata, a gulyás, a pörkölt és a paprikás nemzeti karakterünk gasztronómiai szimbólumai voltak. Az átszálló utasok rövidebb tartózkodási ideje miatt hamar népszerűvé lettek a készételek mellett a könnyen és gyorsan elkészíthető frissen sültek is. A vasúti vendéglők segítettek a bécsi szelet, a rántott hús, a fasírt elterjedésében. A hatalmas bécsi szelet két nagy zsömlével és egy korsó hideg sörrel a századfordulón egy koronába került. Ennyit fizetett az utas harmadosztályon 40 kilométer oda-vissza útra is. A resti elválaszthatatlan a „zóna ételektől". A Baross Gábor-féle zónatarifa rendszer bevezetése ihlette a vendéglői zónarendszer kialakítását, mindkettő célja az olcsó és a minél többek által történő használata volt. A zóna étel a vasúti zónarendszer mintájára elnevezett csökkentett mennyiségű vendéglői étel volt - és néhol a mai napig él-. A zóna étel nem azonos a kis adaggal, amely a főételeknek a háromnegyede volt, a zóna az igazi féladagot jelentette. Főként a délelőtti órákban, és az ebéd és a vacsora közötti időben szolgálták fel. Scheiber Lajos aradi restijében szegedi halászlé, nyúlgerinc, borjúpörkölt, vese-velő, kis kaviár, kis szardínia volt fogyasztható. A kis- és nagyvárosi pályavendéglők a gasztronómiai újítások terjesztésében is szerepet játszottak. 2 U