Cseri Miklós (szerk.): A Resti. Skanzen füzetek 5. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2011)

A bérlőt, és a vendéglátás színvonalát a helyi állomásfőnök felügyelte, annak alapjait a szerződések adták, amelyeknek szerves része volt a vendéglő alaprajza is. A szerződésbontás mindkét fél részéről megtörténhetett. A vasúttársaság csalás és a nem megfelelő színvonal miatt, a bérlő pedig csőd, vagy éppen a vasút kiváltotta - menetrendváltozás - haszon elmaradása miatt bonthatta fel a szerződést. 1902-ben 116 pályavendéglő működött a MÁV vonalain, ekkor vezették be az I. II és III. osztályú besorolást, aminek rendszerét Stadler Károly a Keleti pályaudvaron működő étterem vendéglőse dolgozott ki. A vasúti vendéglőknek a vasút utasforgalmára is figyelemmel kellett lenni. Addig, amíg nem alakult ki a hangosbemondó rendszere, az utastájékoztatást élőszóban és hirdetményekben oldották meg. A MÁV kötelezte a vendéglősöket az utasok információval történő ellátására: „A vasúti főállomásokon a vendéglősök ezután a falra függesztett táblákra tartoznak pontosan fölíratni, hogy a vasút oda mikor érkezik, és mikor indul el, s hogy a vendégek elkésés nélkül mely időpontig mulathatnak ott."