Cseri Miklós - Sári Zsolt (szerk.): Szerencsemalac, A mangalica. Skanzen füzetek 2. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2009)

A mangalica ma 1960 után már 1000 példány sem volt az országban, a legveszélyeztetettebb sertésfajták közé került. Fordulópontot az 1990-es évek eleje jelentett, amikor újra elkezdték a mangalicát szervezetten tenyészteni. Újra megalakult a Mangalicatenyésztők Országos Egyesülete, és megkezdődött a fellelt példányok törzskönyvezése, továbbtenyésztése. A mangalica tenyésztése nem egyszerű, sok gonddal jár A jó minőségű hús eléréséhez az állatokat szabadon kell tartani, minimum egy évig. A 80 kilós hússertésekkel szemben 140 kiló felett kell levágni, mert húsuk minősége és márványozottsága ekkorra válik ideálissá. A másik probléma, hogy a húsarány 50 százalékos, szemben a hússertés 70 százalékos mutatójával. A szaporulat aránya is kisebb, mint más fajtáknál, a mangalica koca évente 5-8 utódot hoz a világra, a hússertés 12-14 darabos „teljesítményével" szemben. A mangalica szinte semmilyen vakcinázást nem igényel, és nem kap semmilyen mesterséges kiegészítő tápot sem, az állatokat hagyományos takarmányon tartják. Számos gazda és társaság munkájának köszönhetően mára megsokszorozódott az állomány. A magyar mangalica világszerte keresett fajta lett, a hazai piac mellett a Spanyolországban is hódít, a legtöbb itthon tenyésztett állatból Spanyolországban sonka és egyéb pácolt hús készül. 2004 áprilisában az Országgyűlés a védett őshonos vagy veszélyeztetett, nagy genetikai értéket képviselő, tenyésztett magyar állatfajták nemzeti kincscsé nyilvánításáról szóló határozatot fogadott el. A határozat melléklete felsorolja a fajtákat, többek között a közismert szürke marhát, rackajuhot és a mangalicát.