Balassa M. Iván szerk.: A Vajdaság népi építészete (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1992)
A szállások építészete - Tripolsky Géza: A Tisza-vidék tanyái
Keletre nem terjedhetett a Tisza árterületétől, amely délen is elég közel van. Nyugatra mintegy öt kilométerre a Telecskai dombok nyúlványai, az úgynevezett Orompart emelkedik ki. Ezen a parton a rézkorszaktól állandóan emberek éltek. Ma egy fejlett múlt századi település található ott, a kétezer lakosú Felsőhegy. Sajnos keveset tudunk arról, hogy Mohács előtt milyen gazdálkodás folyt Zentán. A krónika említést tesz arról, hogy az 1494-es királylátogatáskor Szintarév fejlett település. A XIV. és XV. századi oklevelek „civitasnak" említik, de nem tudjuk, hogy a mezóváros mezőgazdasága mennyire fejlett, és mekkora területet ölel föl. A nyolc kisebb település lakossága bizonyára állattenyésztéssel és földműveléssel is foglalkozik. Semmi megbízható adatunk nincs viszont arról, hogy ideiglenes vagy állandó tanyák voltak ezen a területen. Szeremi György és Verancsics Antal műveiből tudjuk meg, hogy Zentát és a többi települést Mohács után lerombolták. A XVII. század első éveiben Zentának hat-hétszáz lakosa volt. Nem sokkal többen lakhattak itt 1697-ben sem, a világhírű zentai csata idején. Aztán a Tisza torontáli oldalán még a török az úr a bácskai oldal meg a határőrvidékhez tartozik. 1741 -ben szünteti meg Mária Terézia a határőrvidéket, majd 1751-ben Zentát, más kilenc községgel együtt, kiszakítja a vármegyéből és önálló tiszai kamaraterületté teszi. Az 1774-es szabadalomlevél a területet koronakerületi rangra emeli. Zentán kívül Kanizsa, Martonos, Ada, Mohol, Óbecse, Földvár, Szenttamás és Turia tartozott ide. A XVIII. század közepén a népesebb északi megyékből sokan települtek erre a vidékre. Jászsági ós nagykunsági magyarok és Hont megyei szlovákok jöttek. Minden bizonnyal velük egyidóben érkeztek a lengyelek, görögök, törökök és zsidók is. A koronakerület lakosságának jogait és kötelességeit adománylevelek rögzítették. Nemesi nagybirtokok nem jöhettek létre, maga az állam volt a földesúr. A kamarai földeket bérleti díjért szabadon használhatták, szolgáltatásaik messze elmaradtak más vidékek jobbágyaiétól. Ez a kedvező helyzet a XIX. század elejéig demokratikus közigazgatást és a falvak, városok népének szabad paraszti fejlődést tett lehetővé. A XVIII. században a lakosság főleg jószágtartással foglalkozott. A végeláthatatlannak tetsző legelőkön, járásokon ezrével legelt a szilaj marha, ménes ló, juh. Az állatokat kora tavasztól késő őszig a legelőkön tartották. Ősszel teleltető szállásokra hajtottak. A szántóföldeket két nyomásban művelték, ós csak a saját szükségletükre termesztettek gabonát. A sürgős mezei munkák elvégzése után az igásjószágot is kihajtották a legelőre. A XVIII. század végétől a kamarai bérelt földeken egyre szaporodtak a szállások, amelyek állattenyésztő helyekből a XIX. század közepére a földművelés központjává lettek. Vessünk most egy pillantást a II. József korában, 1783-ban készült térképre. A várostól nyugatra levő Oromparton, a mai Felsóhegy helyén nagy kiterjedésű szőlőterület van, ettől délre több helyen szállások. Az Oromparttól nyugatra vagy tíz kilométeren semmi sem látható — itt kellett lenniük a legelőknek. A várostól tizenöt kilométerre az egész területen végigvonul a két-három kilométer szóles szántóföld, több szállással. Utána nincs semmi feltüntetve, majd a Csíkér mindkét partján ismét összefüggő szántóföldek és szállások vannak. Mindezekből arra lehet következtetni, hogy a XVIII. század végén a várostól tizenöt ós húsz-huszonöt kilométerre meglehetősen nagy területet műveltek. Ezt nem tehették a városban lakók. A nagy távolságra levő szántóföldek művelői tehát kint laktak, időszakos vagy állandó lakhelyeken. Az utóbbi is elképzelhető, hiszen a térkép Zenta határában tíz helyen tüntet föl szállást, pontosabban azt, hogy Szállásén, ami nyilvánvalóan csoportos szállásokra vonatkozik. Sőt
