Balassa M. Iván szerk.: A Vajdaság népi építészete (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1992)
A falvak építészete - Jung Károly: A napsugárdíszes oromfalakról
A napsugárdíszes oromfalakról Jung Károly A napsugaras oromfalak kérdésének igen kiterjedt irodalma van, elsősorban a „szögedi nemzet" néphagyományait tárgyaló munkák foglalkoznak vele. Ez természetesen nem véletlen, hisz a népi építészetnek ez a jellegzetessége szinte kizárólag Szegedhez és környékéhez, valamint azokhoz a vidékekhez köthető, ahol az egykori szegedi kirajzások is hozzájárultak a mai lakosságkép kialakulásához. {BÁLINT Sándor szerint a „szögediségnek" két alapvető meghatározója van: az ö-zó nyelvjárás és a napsugárdíszes oromfalak.) Nem bocsátkozván bele e meghatározás taglalásába, tekintsük át röviden, hogy a népismeret kutatói miképpen értelmezik e díszítésformának szerepét a népi építészetben. Ma már nem kétséges ugyanis, hogy a népi építkezés során alkalmazott motívumok, díszítések nem kizárólag praktikus szerepet töltöttek be; többségük nagy valószínűséggel beletartozik annak a közösségnek hiedelemvilágába, amely a maga szükségleteire a házakat felépítette. Mivel a napsugaras oromfalak anyaga a deszka, a gazdaságtörténet kutatásai alapján megállapították, hogy Szegeden a XIX. század eleje óta lehet datálni a legkorábbi ilyen házakat, tekintettel arra, hogy a tiszai faúsztatás fellendülésével jutottak nagy mennyiségű faanyaghoz az alföldi városok és falvak. Napsugaras díszítésről korábbról nem tud a kutatás; a vályogból vagy tapasztott vesszófonatból készült oromfalak nem maradtak fenn napjainkig. Ezeknek anyaga pedig kevés valószínűséggel lehetett alkalmas a sugárdíszítés kialakítására. Az aránylag kései adatolhatóság ellenére a századfordulón úgy vélték az értelmezők, hogy a napsugaras oromfalakon a pogány magyar napisten kultuszának kézzelfogható nyomai láthatók. Ez a feltevés a későbbiek során kevés követővel számolhatott, kialakult viszont egy másik hipotézis, amely szerint az egyházi hatás határozta meg ennek a sajátos építészeti elemnek kialakulását és máig való fennmaradását is. Ennek a hipotézisnek legkiválóbb képviselője BÁLINT Sándor volt, aki több művében is vissza-visszatért a témához, hogy végül a Szögedi nemzet című monumentális összefoglalásában fejtse ki végleges elképzelését a kérdéssel kapcsolatban. Szerinte a XVIII. században elterjedt barokk szentháromságszobrok, valamint a szentháromság jelképéül értelmezett háromszög (közepén az ,,istenszem"-mel) került át a szegedi parasztházak homlokzatára — mintegy az alászállott kultúrjavak példájaként —, s terjedt el később a város környékén, valamint azokon a vidékeken, ahová a telepítések során a szegediek eljutottak. Nálunk például az említett Csantavéren kívül Zentán, Törökkanizsán, Horgoson, Martonoson stb. lehet ma is szép példáit látni a napsugaras oromfalaknak. Távoli lecsapódásként — tehát szórványosan — Temerinben is felbukkan.
