Balassa M. Iván szerk.: A Vajdaság népi építészete (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1992)

A falvak építészete - Duranci, Bela: A vajdasági népi építkezés jellegzetességei

azt is, milyeneknek kell lenniük ezeknek a házaknak. Két helyiség kell legyen — hangzott az előírás. Egy háromablakos szoba és egy kéményes konyha. Még a XIX. század legelején is voltak ilyen házak a rendezett falvakban. S ezzel elérkeztünk ahhoz az időszakhoz, amely a legjelentősebb Vajdaság eddigi történetében. Az 1750 és 1780 közötti három évtizedben vagyunk, amikor a Habsburgok udvari kamarája egy európai viszonylatban is egyedülálló, merész lépésre szánta el magát. Több száz települést hoztak létre, benépesítve a vidéket német, magyar, szlovák és ruszin lakossággal. Ebben az időben végzik a határrendezést, a falvakban pedig házhelyeket jelölnek ki. Sakktábla mintájára egymásra merőleges utcák alakulnak ki. Az addigi legelőket termő szántóföldekké változtatják, és megkezdődik a földművelés. A mocsaras vidékeket lecsapolják. 1802-ben készül el a mindössze kilenc év alatt megépített bezdán-földvári csatorna, ami „Délkelet-Európa legnagyobb méretű építkezési vállalkozása a római idők óta", mondja róla PETROVIC, Nikola Hajózás és gazdálkodás a Közép-Duna-medencében a merkantilizmus idejében című könyvében. A lecsapolással kitűnő termőföldek keletkeznek, s azóta is Vajdaságot Európa éléskamrájaként emlegetik. Ebben az időben alakul ki a vajdasági paraszti háztípus, amelynek legfőbb jellemzője, hogy teljes egészében a mezőgazdaság és az állattartás szükségleteinek van alárendelve. A házat jellegzetes gazdasági épületek egészítik majd ki. A vajdasági ház A föld felszínén épült elsődleges szerb házak a szerbiai, azaz a kosovói jobbágyi házak mintájára készültek. Egy helyiségből álltak, szalmával fedték őket ós szabad kéményesek voltak. Előttük tornác (pitvar) húzódott. A kétosztatú ház kialakulásával különvált a lakórész és az istálló. Még később a ház szabad kóményes konyhából és szobából tevődik össze. Mindkettőnek a tornácról volt a bejárata A három-, sőt több osztatú házak tulajdonképpen az előbbi megtoldásával alakultak. A házzal együtt, azaz az újabb hálókamrákkal együtt hosszabbodott a tornác is. Ezek tulajdonképpen egyszobás lakások (váját-ok) voltak, s minden házaspárnak volt egy ilyen szobája. A nagycsaládszervezet bizonyára ismeretes fogalom mindannyiunk előtt. Nos, az ilyen nagycsaládoknál volt divatos az említett háztípus. A nagycsaládról még annyit, hogy itt az apa volt a tulajdonos, s az ó szava volt mindig a döntő. Tornácos házak gazdag ereszmegoldással épültek. Nádfedelesek voltak. A XVIII. század második felében történt betelepítés rákényszerítette a szerbeket is, hogy szétszórt házaikat és szórványtelepüléseiket a rendezett falu követelményeinek rendeljék alá. Ezzel valójában a hálókamrák is megszűntek. A hatóságok által elrendelt háztípus a svábház lett. Ez előbb ugyancsak kétosztatú volt, majd pedig háromosztatú lett. Vert falú, nádas, széles ereszmegoldású, de tornác nélküli házak voltak ezek. Az ilyen háromosztatú házak lettek aztán a jellegzetes vajdasági házak, e táj architektúráját ma is ezeken a házakon vizsgáljuk. E kolonista házak a szerb házaktól kölcsönözték a tornácot, de a további fejlődésben bizonyos variánsok is megfigyelhetők. A szerb háznál, mint mondtuk, megszűnnek a hálókamrák és a bográcsláncos szabad tűzhelyek is. Helyébe a háromlábas katlan, majd a még gazdaságosabb és tisztább sparhelt kerül.