Balassa M. Iván szerk.: A Vajdaság népi építészete (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1992)
A falvak építészete - Duranci, Bela: A vajdasági népi építkezés jellegzetességei
A paraszti építkezés mindig a konkrét hely adottságainak van alárendelve, meghatározója a föllelhető anyag, valamint a természeti adottságok és viszonyok. Tekintet nélkül arra, kik, milyen nemzethez tartozók lakják. Itt talán csak az állandó tökéletesítésről lehet beszélni, arról, ki mit ad hozzá a tradicionálishoz, illetve hogyan idomulnak az újabb követelményekhez. Bár a török hódoltság idejéből agrárjellegű tárgyi emlékeink nemigen maradtak, úgy vélem vizsgálódásunkat mégis ezzel az idővel kell kezdenünk. A törökök vidékünket 1521-ben, tehát Nándorfehérvár, azaz Belgrád és Szeremség bukása után foglalták el. Buda elestével egyidóben, 1541 -ben került török kézre Bácska, legtovább viszont Bánát tartotta önállóságát, egészen 1552-ig (ekkor került török kézre Temesvár és Arad). Ebben a három évtizedet magába foglaló időszakban a lakosság többnyire csak menekült a törökök elől. A majdnem kizárólag pásztorkodással foglalkozó szerbek maradtak csak itt, de ók is messze elkerülték a főbb útvonalakat, és leginkább a mocsaras vidékeken húzódtak meg. Bizonyíték erre, hogy legtöbb szerb nemzetiségű Jovan Nenad Crninek, ennek, a III. Ferdinánd ós Szapolyai (Zápolyai) János közötti rövid időszak jelentós alakjának a seregében, kinek állomáshelye 1527ben éppen Szabadka volt. Egy 1593-ból való graboci kolostori emlék arról tudósít, hogy amikor a török Szulejmán legyőzvén a magyar királyt, Lajost" (II. Lajosról van szó), az új hatalom szerb keresztényeket telepít a magyar falvakba ós városokba. Ugyancsak ebből a krónikából tudjuk, hogy a törökök engedélyezték a Graboc kolostor megépítését is, ami viszont azt igazolja, hogy erősödött a délről betelepülő pravoszlávság hatása. A török szolgálatban levő szerb martalócok családjai kiváltságokat is élveztek. Becskerek például Mehmed Szokolovicstól engedményeket is kapott, a pravoszláv egyház pedig kezébe veszi a jogi ügyek intézését, és a műveltség is jobbára csak a papság feladata lesz. A falvakban — köztudott, hogy a törökök nem itt éltek — úgynevezett patriarkális igazgatás volt. A szpahilukok és a gondviselési (tímár) rendszer, amely a korábbi feudálist váltotta föl, bizonyára nem idézett elő olyan stagnálást, mint azt régebben sok történész állította S minden bizonnyal nem a török hódoltság kezdetén. A Grabocból hazatérő dalmátok azt jegyezték le vidékünkről, hogy „Magyarország gyönyörű és csodálatos ország, búzatermő és termésthozó...", megjegyezve, hogy ott minden megtalálható, amire az embernek szüksége lehet. Érthető a tengerimellékieknek a lelkesedése, hiszen ott, Dalmácia karsztjai között az éhség uralkodik. Már a török időkben is komoly kereskedelem volt, főleg borral, búzával, szalmával..., de kereskedtek szőlőskertekkel, vízi- ós szélmalmokkal is. A Fruska gora-i Remeta nevű kolostor például 1669-ben 3000 oszporáért vásárolt vízimalmot, amelyet már a következő évben kétszer akkora összegért adhatott el. Az ugyancsak Fruska gora-i Krusedol kolostornak, a török uralom vége felé, 3—4000 birkája, 1000 szarvasmarhája és 140—150 ökre van. Földjeit már akkor négy-öt ekével szántották, évente 3—4000 kalangya búzájuk és 6000 pint (1 pint kb. 1,5 liter) boruk termett. A török időben tehát jól megszervezett birtokok, úgynevezett szpahilukok voltak, gazdasági épületekkel ellátott kolostorok. A portyázó pásztorok pedig verem házakban (zemunice) laktak. A középkori falvak elnéptelenedtek, pusztaságokká lettek, elvesztették eredeti rendeltetésüket. Nos, ezeknél a vermeknél, veremházaknál kellene megállni egy percre, annál is inkább, mert sok útleírás is említést tesz róluk.
