Balassa M. Iván szerk.: A Vajdaság népi építészete (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1992)
A falvak építészete - Harkai Imre: A bácskai ház topolyai vázlatrajzai
lépcsős, hiszen a végdeszkát, az előző sor végétől 20—30 cm-rel beljebb tették. Az ütemesen lecsapódó bunkók napi 16 óra hosszat is tömték a deszkákat. Később kivágták a háromszög alakú ajtónyílást, amelyen keresztül talicskázták a közfalakhoz szükséges földet. A közfalak felverésével befejeződött a falverók munkája Falat kölcsönalapon is vernek egymásnak a szomszédok, barátok, rokonok, így a községben a móva (kölcsönös segítség) kedvelt. A falakra kerülő tetőszerkezet szarufás vagy szelemenes. A falakra helyezett sárgerendákra kerültek a kisgerendák, amelyekbe csapolt horogfák (szarufák) villái közé került a szelemen. A város területén talált a múlt század második harmadából való két tetőszerkezet, részei még faszögekkel erősítettek, az olló alakú horogfák szelement tartanak. A horogfákat keresztirányban kakasülő köti össze, míg hosszanti irányban a viharkötő vagy a macskamászó. A horogfák a kisgerendába eresztettek vagy rácsapoltak. A falra rakott sárgerendákra kerültek a kisgerendák, amelyeket a ház hosszában futó és rájuk merőleges mestergerenda támasztott alá. A nádazás előtt a padlástért leterítették 10 cm vastag nádréteggel. Az ácsok időközben a fűríalak horogfáira felszegezték az egymásra merőleges veréb-deszkákat (régen sörte-deszkának is nevezték), majd a végfalai védő horizontális vízvető deszkát. Ezután átadták helyüket a nádazóknak. Ekkor 3—4 ember dolgozott együtt. A nádazók közül egy lent vágta a nádat, egy hordta fel a kapcsos létrán. A tetőn ülő mester irányításával végezték a munkát, míg a padlástéren dolgozó a levarrásnál segédkezett. A tető alsó végéhez a két kalodába tett deszkához merőlegesen nádkötegeket raktak. Az első sor lekötése egyszerű, míg az erre kerülő második sor lekötése nádvarró tű segítségével történik. A tetőn levő nádazómester a tűvel a padlás irányába szúrt, az ott levő a tűt behúzta, átvetve a hevederen visszaszúrt. A tű végéhez erősített drót az öltögetés során a nádat a hevederekhez rögzítette. A nádat ezután nádverővel felverik, az így kapott egyenletes felületet nyújtásnak nevezik. így készült az egy verésnek vagy terítésnek nevezett nádfelület. Kisebb tetők esetén három terítéssel, nagyobb nyeregtetők esetében négy terítéssel borították be a tetősíkot. Az utolsó verés gerinces átérő nádkötegeit letörték. A szelemennel párhuzamosan szeges húzódik. Az erre kiválasztott nádat előbb áztatják, hogy a fonásra szívós szálak álljanak a mester rendelkezésére. Az összefont nádkötegek másfél méterre borították a tetősíkot. A tetőgerincet koporsódeszkákal fedik, míg az ezekre szögezett kalodalécek védik a tetőt a bontástól. A besvejfolt (faragott) kalodalécek alsó végeit a gerinccel párhuzamosan futó léc erősíti egymáshoz és ad nekik szilárdságot. A nádtető tömítésére 60 cm hosszúra vágott nádkötegek szolgálnak, amit szintén nádveróvel ütögetnek a már levarrt és elnyújtott nádrétegbe. A nádazás előtt a padlás terét szétbontott nádkötegekkel leterítik, így a padláson segédkező biztonságosan mozoghat. A padlás saralása előtt ezt elrendezik, majd törekes sárréteg kerül rá. Kicsöpögés után újabb réteg kerül rá, majd letapasztják. A réteg igen vastag, néhol eléri a 20-25 cm-t is. A padlástér körülhatárolását a két végfal kiépítése fejezi be. Becsapkodott nádfal és fa felhasználása esetén fűrfalnak, tégla felhasználásakor tűzfalnak nevezik. A századfordulóig nagy népszerűségnek örvendenek a napsugaras faormok. A homlokzat díszítése a fűrfalra összpontosul. A faorom alatt a fal fehér síkját a két homlokzati ablak bontja meg. Elmeszelésül sötétkéket, barnát vagy zöld színt alkalmaznak.
