Balassa M. Iván szerk.: A Vajdaság népi építészete (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1992)
Az emlékek védelme - Beszédes Valéria: A népi műemlékvédelem lehetőségei Martonoson
század hetvenes éveiben még élő gyakorlat volt a szabadfoglalás, nem tisztázódott még a magánbirtok és a közbirtok viszonya. Minden bizonnyal az építkezési bizottságot is azért létesítették felső utasításra, hogy végre rendet teremtsenek. A falu tanácsa azonban nem fogadta el a bizottság javaslatát, Nagy Lajos ellenvéleményét tartották helyesnek. Ugyancsak a jegyzőkönyvekből tudjuk, hogy képviselőket küldtek ki, hogy vizsgálják meg Grgo Matic tanyájának épületét, nem építette-e a község földjére. A küldöttséget egyúttal azzal is megbízták, vizsgálja ki, hogy a székeken felépített tanyák nem károsítják-e a község tulajdonát A község XVII. századi honfoglalása is hasonló lehetett, mint atanyásodás a múlt század végén, azzal a különbséggel, hogy ekkor az építkezési bizottság mindenféle javaslatokkal nem akadékoskodott. A községnek 1777-ben már három utcája volt 13 , s ezek mentén alakultak ki a rövidebb-hosszabb szabálytalan utcák, a szabálytalan háztömbök és a zsákutcák. Az utóbbiak még századunk elején is bosszúságot okoztak a falu tanácsának. 1902-ben külön akciót indítottak, hogy visszaszerezzék a község tulajdonát képező úgynevezett zugutcákat 14 . Természetes, hogy a falu a XIX. század folyamán nem halmazos formában fejlődött tovább, a telkeket ekkor már részben tervszerűen, részben pedig spontánul osztották fel a legfontosabb utak, a Szabadkára, a Röszkére és a vasútállomáshoz vezető utcák mentén. Mivel a falunak halmazos volt az alaprajza, feltételeztük, hogy esetleg kétbeltelkes is lehetett, de erre semmilyen kézzelfogható bizonyítékunk sincs. Nem valószínű, hogy Martonos esetében szükséges volt a második beltelekre, mert a falu határában már a XVIII. században álltak a tanyák. A martonosiak mindmáig nosztalgiával emlékeznek arra az időre, amikor a falu határa 20 kilométer hosszú volt. Ostoroknál, Usoroknál volt a hármas határ Kanizsa, Martonos és Szabadka között. A község lakóinak nagy része a tanyákon élt. Ezt tanúsítja az 1884-es jegyzőkönyvi bejegyzés is: ,A község lakossága nagyobb része a tanyákon 2—3 órai távolságra eső földbirtokán lakik. (...) A legújabb statisztikai kimutatások szerint 5086 lélekszámot képvisel, melynek egyharmad része csak temetkezés végett keresi fel a községet" 15 . Tehát Martonos esetében nem volt szükség a második beltelekre. Az alapvető gazdasági tevékenységet a tanyákon folytatták, amelyek a jegyzőkönyv tanúsága szerint állandóan lakottak voltak. A jegyzőkönyv ugyan nem tesz róla említést, de a martonosiak máig ismerik a tanyai gazdáknak azt az életmódját, amikor idős korukban beköltöztek a faluba. Minden valamirevaló gazdának a faluban a Nagy utcában volt háza, ahova 65—70 éves korába beköltözött, s gyermekeitől a földek után kommenciót kapott. Azok a martonosiak pedig, akiknek nem volt tanyája, olyan kis földbirtokon gazdálkodtak, hogy nem volt szükségük még egy beltelekre. Martonos településképe, alaprajza megérdemelne egy alaposabb történelmi, régészeti és néprajzi vizsgálatot. Kevés bácskai község van, amelyről a középkortól kezdve kimutathatjuk a kontinuitást. Az nem vitás, hogy az általunk elemzett történelmi mag a XVIII. században vette fel mai alakját, de ezen a vidéken akkor alakulnak újjá a települések a törökök kivonulása után. A XVIII. század a nagy telepítések időszaka, így kevés falu fejlődött spontánul. Észak12. Zentai Történelmi Levéltár, Martonoa nagyközségi jegyzökönyvei, 32. fond, 1877. 28. napirendi pont 13. DJ ERE, Kornél — TOMIC, Pavle 1982. 172. 14. Zentai Történelmi Levéltár, Martonos nagyközség jegyzőkönyvei, 32. fond, 1902. 93. napirendi pont 15. Zentai Történelmi Levéltár, Martonoa nagyközségi jegyzökönyvei, 32. fond, 1884. 74. napirendi pont
