Balassa M. Iván szerk.: A Vajdaság népi építészete (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1992)

Mesterektől, mesterségekről - Beszédes Valéria: A nádverés mestere.

A nádverés mestere Beszédes Valéria Szabadka múltjával, annak településével, népi építkezésével foglalkozva érdekes adatra bukkantunk: 1922-ben városunkban 15 520 vert falú ós 2725 téglafalú ház volt. Valamennyivel kevesebbre került nád: 10 488-ra. Érdemes volna megszámolni ismét, hány nádfedelű ház van környezetünkben. Nem hisszük, hogy száznál, kétszáznál többet találnánk. A nádfedelű házak eltűnésével lassan kihalnak azok a mesterek is, akik értenek a nádveréshez, akik ismerik a terítés, a dugdosás fortélyait. Lassan feledésbe merül az is, hogy csak akkor igazán jó a tető, ha a feldobott fémpénz legurul róla. Egyik gyűjtóutam alkalmával Kelebián akadtam össze Hornyák Györggyel. Idős édesanyjával beszélgettünk a század eleji tanyai életről, a régi szokásokról, felmértük és lefényképeztük több mint százhúsz éves tanyáját. Beszélgetés közben az is kiderült, hogy fia ért a nádveréshez, tudja annak összes fogását. Hogy valóban érti a mesterségét, az hamarosan kiderült: egy hónappal ezelőtt a palicsi állatkert majomházának a tetejét unokaöccsével ó javította meg. Ekkor sikerült lefényképeznünk a nádverós egy-egy mozzanatát. Az elkövetkező napokban igazi mestermunka vár rá: a fácánok pagodaszerű épületét kell benádaznia. Tudományos közhely, hogy a lakóház szerkezetét, falazatát, tetőszerkezetét a mindenkori természeti és társadalmi körülmények határozzák meg. Mivel városunk környékén sárga föld ós nád mindig bőven volt, érthető, hogy az itt lakók házaikat földből (vert falból, illetve vályogból) készítették, a tetőre pedig nád került. Ez az építkezési mód azért is volt célszerű, mert a falat az ügyesebb parasztemberek is fel tudták verni, nádveró is akadt mindig, lényegében csak az ácsmunka igényelt alaposabb szaktudást. Tehát se az anyagért, se a munkáért nem kellett sokat fizetni, mert egy-egy építkezési fázist móvában, kalákában is elvégezték. A nádazásnak két változata van. Mindkét esetben alulról kezdik a nádterítést. A tetőszerkezet léceihez azután vesszővel odaerősítik. A következő sort az alsó sor korcához fektetik. így négy sorral befedik a tetőt, s az lépcsőzetes marad. Az újabb változatnál is alul kezdik a terítést, a nádat csatoló léccel, kalodával lefogják, lépcsőzetes nádveróvel felhajtják, végül cinezett dróttal, körülbelül hetven centiméteres tűvel levarrják. A nádat mindig ketten verik fel: a bátrabbik mester kívül varrja a nádat, a másik pedig a padlásról szúrja vissza a tűt. A századfordulón a nádat hüvelykujjnyi vastag gyékénykötéllel erősítették a tetőszerkezet léceihez; ekkor még fatűt használtak. Egy-egy húszméteres házat három-négy részre osztva