Balassa M. Iván szerk.: A Vajdaság népi építészete (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1992)

A malomipar emlékei - Harkai Imre: Vajdasági szélmalmok

Vajdasági szélmalmok Harkai Imre A szélmalmok mint síkságunk egykori malomiparának épületei, ma is kitartóan dacolnak az idővel. Magukra hagyatva gubbasztanak a dombokon, vitorláikat nem dagasztja munkálkodó szél, garatjakon nem peregnek aranyló kukoricaszemek. Az a néhány, amely itt maradt hirdetni az alföldi táj egykori arculatát, még ma is áll Csurogon, Topolyán, Karadjordjevón, Gunarason, Melencén, a Völgyparton, Szabadkán és Oromon. Csonka vitorlájukkal, éhes garatjukkal, idős molnáraikkal rég feladták az egyenlőtlen harcot. Ezek az épületek mint a vajdasági műemlékvédelem kegyvesztett épületei, megkülönböztetett figyelmet érdemelnének. A szélmalmok a levegő mozgásának hasznosításával működtek. Tájunkon a holland tornyos szélmalmok mintájára épültek — ott ez a típus már 1650 körül jelentkezik. Nálunk gyors elterjedésük a XIX. századra esik, annak is a közepére. Ebben az időben pl. 1885-ben Bánátban és Bácskában csaknem 280 szélmalmot tartanak nyilván. A topográfia térképek szerint még az 1950-es években is körülbelül 60 szélmalom található. A ma még megtalálható 8 szélmalom legnagyobbrészt rossz állagállapotú. Vidékünk múlt századi malomiparára a szárazmalmok ós a szélmalmok voltak jellemzők, a vízimalmok viszont nem akkora mértékben. A ló vontatta szárazmalmokra már csak az egyetlen kikindai példán keresztül emlékezünk, és a gombosi vízmalom is társ nélkül maradt fenn a letűnt vízimolnári élet hirdetójeként. A XIX. század közepétől csökkenőben van a szárazmalmok és növekvőben a szélmalmok száma. A XIX. század második felében legtöbbjük felülhajtós — tehát az energiaátvitelre szolgáló szerkezetek a felső szinteken helyezkednek el. A jellegzetes vajdasági szélmalom — a tornyos, felülhajtós változtatható vitorlafelületű, lécezett vitorlájú, két vagy három kópáros szélmalom. A két világháború közötti időszakban Csurogon a helységhez viszonyítva sok — szám szerint 7 — szélmalom működött, amelyek közül már csak egy áll csonka vitorlájával. A védelem alatt álló szélmalom 1843-ban készült Hódmezővásárhelyen. Háromévi működés után szétszedték órlószerkezetét ós vitorláit, és leúsztatták Csurogig. Ott a Tisza mellett újra felépítették. Ahogy a település fejlődött, a szélmalom környéke beépült, úgy a szabad széljárás biztosítása végett áttelepítették. Utolsó áttelepítése 1912-ben történt, amikor a Bácsföldvárra vezető út mellé építették. Ez a kis történet is bizonyítja, hogy a szélmalmok nem statikusak,