Balassa M. Iván szerk.: A Vajdaság népi építészete (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1992)

A szállások építészete - Duranci Béla: A györgyéni tanyák - a tanyaház és környéke

A györgyéni tanyák — a tanyaház és környéke Duránci, Bela A györgyéni tanyák az egykori lápvidék peremén épültek. Éppen ott, ahol valamikor település létezett, amelyet már egy 1464-ből származó okirat is megemlít. A település megszűnte után csupán a végtelennek látszó pusztaság őrizte a helység nevét. A bécsi udvari haditanács 1687. július 9-én hozott határozata alapján a Tiszai Határőrvidék granicsárjai engedélyt kaptak, hogy letelepedhessenek Szabadka környékén. Röviddel ezután (1687. szeptember 16-án) Szabadka felszabadult a török uralom alól, és katonai település státust kapott (fossatum), amelyhez 12 puszta tartozott, köztük volt a györgyéni is. Az akkor Szabadkán élő őslakók jelentós része szerb nemzetiségű volt, akik lakóházaikat a vártól északkeletre építették fel, és a várostól északkeletre elterülő legelőket használták legeltetésre. A keleti homokvidéken szőlőskertek voltak. A várost délnyugat felől átölelő feketeföldeket használták a helybeliek szántóföldnek. A városon kívül épültek az újonnan idetelepültek tanyái. Az állattenyésztéssel foglalkozó „katolikus rácok", a bunyevácok a számukra legmegfelelőbb földeket vették birtokukba, amelyek bővelkedtek dús fűben és itatókban. A völgyek rejtekeibe építették verem házaikat. Az 1697. évi győzedelmes zentai csata és a törökök visszavonulása után a lápok rejtekeiből előmerészkedő lakosság a dombhátakon építette fel lakóházait, és tulajdonképpen ekkor kezdődött a későbbi tanyavilág kialakulása. A földek elfoglalása után legelőször a nádasok melletti részen húzták meg a szomszédok közötti határt. Az így elkülönített földterület hosszan átnyúlt a dombháton, és annak nyugati oldalán a közös legelőkbe torkollott, mely legelók egészen a pacséri határig terjedtek. Kezdetben — a XVIII. század elején — csupán a völgytől a dombhát gerincén épült tanyáig terjedő földterületet művelték. Később a belterjesebb gazdálkodás bevezetésével feltörték a dombhát túloldalán lévő szűzföldeket, így megszűntek a közlegelók. A belterjes földművelésre és állattenyésztésre való áttérés megkövetelte a gazdasági udvarok kialakítását, vagyis istállók, ólak, csűrök és górék építését. Majd a XIX. század első felében a régebbi háromrészes ház helyett — amelynek egyik része istálló volt — önálló, vert falú házat építettek. Itt meg kell említeni, hogy minden házközösségnek a pusztán levő birtokán kívül Szabadkához közel is volt némi ingatlanja: vásárolt szóleje, kapott földje az ún. ugarakban és a palánkváros közelében épített földszintes háza. „Ezek a birtokrészek egy egészet képezték, ugyanis birtokosuk is csak egy volt. Tulajdonképpen a Szabadkán levő ingatlanok részét képezték a pusztai bir-