Balassa M. Iván szerk.: A Vajdaság népi építészete (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1992)

A szállások építészete - Harkai Imre: A topolyai szállások

az irányzat erősödik. Az elöregedett ház­tartásokban már csak a családtagok szá­ma sem garantálhatja a termelés inten­zitását. A fiatalok elvándorlása miatt a családtagok száma is inkább csökkenni fog. A gyerekek iskolába járnak és nem akarnak visszakerülni a tanyára. Inkább a városba, a munkaszervezetekbe, vagy középiskolákba és egyetemekre igyekez­nek. Ebben az időben még 530 ember lakik a tanyákon, a város lakosságának nem egész 3 %-a. Az 1960-as évek második felétől a község határozatilag tiltja az új tanyák építését. Építési engedélyt csak átalakí­tásokra lehet kapni. Az 1980-as években fellendülő állattenyésztés azonban szor­galmazza a minifarmok létesítését, s ez előtérbe helyezte az új szállások építé­sének kérdését. A városban a telkek fel­aprózása és helyszűke miatt nem lehet farmokat építeni, mivel a városi telkek a korszerű gazdálkodást folytató földműve­seknek szűknek bizonyultak. Az egyedüli Uj tanya helyszínrajza a becsei út kiutat a városon kívül levő földterületek mentén, 1986/87. leszakított parcelláin történő építkezés jelenti. A gazdasági szükség hozta létre, hogy az 1980-as években a földművesek a községhez folyamodtak tanyaépítósi kórelmeikkel. A községi városrendezési bizottság tanácskozást folytatott a Tar­tományi Végrehajtó Tanács illetékes bizottságával, ahol bizonyos feltételekhez kötve, de indokoltnak tartották az új szállások építését. Ez az új szállásépítési hullám elsősorban Topolyán talált követőkre. A szállásiak már az 1982-es évtól kezdve újra rendszeresen kapnak építési engedélyt. Új szállások építé­sekor először minifarmokat kötelesek felépíteni s utána vagy ezzel Dárhuza­mosan a lakóházat, amelyet az 1982-ben hozott községi határozat így fo­galmaz meg: „...a) a tanyákat árutermelés céljából kell építeni; b) elsősorban a szállások gazdasági részét kell felépíteni; c) a gazdasági létesítmények minimális terjedelme, nagysága és kapacitása olyan méretű legyen, hogy két állandó foglalkoztatottnak, alkalmazott munkás­nak a tudományos paraméterek szerint az év folyamán jövedelmi biztonságot szavatoljon; d) a lakóépület nagyságát tekintve az e szakasz c) alpontjának szolgála­tában van; e) hogy a kérelem beterjesztője, a szállás építésére előirányzott telken legalább 3 ha területtel rendelkezik; 52. Topolya község hivatalos lapja 1982. 12. 899—901.

Next

/
Thumbnails
Contents