Balassa M. Iván szerk.: A Vajdaság népi építészete (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1992)
A szállások építészete - Harkai Imre: A topolyai szállások
Az eddig még ismeretlen szerző által írt Verses Krónikába foglalt események (1808—1811) is többször említik a szérűskerteket: Téglát nem égettek ezen esztendőben, Mert már szalma nem volt sehol a kertekben. ...A kegyetlen nagy szél sok kárt tett sokaknak. Boglyát, kazalokat kertekben szét szórta, ...Ez tehát jól eset ezen esztendőben, Mert bár nyomtatalan vannak a kertekben, Tavasszal még is tsak el lehet nyomtatni. Akkor is késznek lehet hasznát venni, A szalma a szemet akkor is ki adgya..." Topolya tehát kétbeltelkes település, ahol különválasztva találhatók a lakóházak (belső gyűrű) és a gazdasági udvarok (külső gyűrű). A szérűskertek külső gyűrűjét elhagyva terül el a település határa. A helységhez nagy határ tartozik. Északra szőlőföldek vannak, délre pedig a Krivaja patak akkori lecsapolatlan, mocsaras ártere. A településtől északnyugatra lenföldek, délkeletre kenderföldek találhatók. A feltört szántóföldek a térképen jelzett bajai úttól délre haladva a szegedi útig, félkaréjban fogják körül a települést. A közlegelők két nagy területet öleltek fel. Az egyik a csantavéri és a tornyosi puszták felé Topolyától keletre helyezkedett el, míg a másik nagy közlegelő terület a hosszan elnyúló emusici pusztát foglalta magába, amelyet az 1772. évi határrendezéskor Topolyához csatoltak. A telecskai fennsíkon lévő határt a település felé sugarasan közeledő kilenc út szeli át. A telepítés után tizenhat évvel írt jobbágylevól 19 az első olyan dokumentum, amely hú képet fest a telepesek áldatlan helyzetéről: „...Malomba is ha megyünk, majd egy Hétig való utazásunk esik... sem Fánk, sem Malmunk, sem vizünk, sem nádunk, mindenektül messzire vagyunk... Topola minérmü Pusztaságban vagyon... Erdőtül messzire vagyunk... Kutakat fúrunk és tisztíttyuk, és a mezőre vizeket hordunk... közben sok időt vesztünk a szántásban..." A topolyai pusztának termőterületté való alakítása nagy fáradságba került. A szántóföldek a fennsíkon vannak, ahol nehezen lehetett vízhez jutni. Az itt folyó gazdálkodásról az 1771 -es térkép magyarázószövege is szolgáltat adatot: „...A völgyben [a Krivaja patak — H. I.] ós annak északi oldalán szőlőket lehet látni. A völgy mindkét oldalán szántók vannak amelyek tavaszi és őszi vetéseknek szolgálnak... Ezen a területen olyan vízhiány van, hogy a földművelők maguknak és szarvasmarháiknak edényben vizet hordanak..." Ebben az időben a mérnöki ós egyéni földosztás még nem történt meg, a sessióbeli földbérlés 1778-ban és 1785-ben az 1. táblázat szerint alakult. Ha összehasonlítjuk az 1778-as és 1785-ös telekbérleteket, láthatjuk, hogy a jobbágyok között is megindult a gazdasági differenciálódás. Az 1790-es Urbáriumból tudjuk, hogy az egyéni telekkiosztáskor (1783-ban) némely jobbágyok a természetes földéhséglől és a mind többet birtokolni vágyástól fűtve több főidet írattak, mint amennyit családjukkal megművelhetettek volna. Ezt az állapotot bizonyítja az 1785-ös kimutatás. A földéhség következtében sok földdarab megműveletlen maradt, és az 1786-os évben 62 telket elhagytak a jobbágyok. Az erósebb családok viszont az elvállalt földterületen kívül az előbb említett jobbágyok által elhagyott földterületekből és az urasági remanenciális 19. Levél a takíntates Nemes Vármegyéhez 1764-ben. Topolya Monográfiája, 1. doboz 64/1764.
