Páll István: Szabolcs megye népi építkezése a XIX. század közepén (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1987)

GAZDASÁGI ÉPÍTMÉNYEK

az adatok azonban nem elégségesek ahhoz, hogy bárminő következtetést levonjunk a kifutók meglétéről, hiányáról, anyagáról, stb., hiszen nem tudjuk, hogy az ólak mellett igen nagy számban feljegyzettsz/ne/r közül melyek szolgáltak kifutóként is. A rendelkezésünkre álló adatok azt mutatják, hogy a disznóólak többsége egyedül álló építmény volt (Visson 94,5%-uk, Gáván, Kenézlőn, Keresztúton, Bújon, Acsádon több mint 4/5-ük, Tiszaladányban, Demecserben, Geszteréden, Őrben és Tason is közel 3/4 részük). A települések többségében szokásos-volt egymás mellé több ólat építeni, néhány helyen 3 is volt „egyvégtében", ami az intenzív disznótartásra utal. Van adatunk a „hizlaló és kijáró sertés ól" együvé építésére is, de igen gyakran építették egy tető alá a hizlaló és maglóólakat is. Az egyedül álló disznóólak legtöbbször négyzet vagy téglalap alakúak voltak (a hosszúság- és a szélességméretek jelzése ezt mutatja), ám Bújról jelezték az ősibb, kerek forma létezését is. Érdekes, hogy míg a két adat közül az egyik vesszőből font falú épületre vonatkozott (Oláh Péter János épületei között szerepelt „Egy hídlásos sertés ól, más Gömbölyű fonót"), a szomszédban lévő másik ól fából készült („Egy Gömbölyű sertés ól fábul kerítve"). Szokásban volt a sertésólakat más épületekkel is egy fedél alá vonni. Igen sok esetben különféle színek (leggyakrabban szekérszínek) alatt helyezték el az ólakat, így azoknak egyúttal a szín teteje szolgált fedélül. Bogdányban pl. összeírták ,,A' házzal egy fedél alatt 15 tölgyfa ágasokra állított szekérszínt, alatta mozdíthatatlan Deszka hizlaló, 12 tölgyfa szarufákra, jó nádtetőre", vagy Gyulajon vettek számba „2 hizlaló óll közepibe szekerszín"-t. Nagykállóban jelentős számú, szín alatt álló sertésólat jegyeztek fel, de Geszteréden, Keresztúton, Gáván, Kenézlőn, Tégláson stb. sem volt ritka ez a megoldás. Másik, gyakran alkalmazott és viszonylag kevés anyagot igénylő disznóól-építési módszer volt az, amikor a kukoricagóré^ vagy -kasok alját rekesztették el ólnak (35 helységből van rá adatunk). A baromfiakon kívül sok helyen disznókat is tartottak a górék alatt, mivel azok a lehulló szemeket hasznosíthatták. Tímáron pl. a kasok aljának fele, Kéken és Szakolyban közel 1/3-a, Szabolcson több mint 1/4-e szolgált ily módon. A fentieken kívül más épületekkel (kamarákkal, istállókkal, juhaklokkal stb.) is összevontak sertésólakat, de ezek korántsem voltak olyan gyakori megoldások, mint az imént említettek. Arra, hogy az ólak a portán hol helyezkedtek el, igen kevés adatunk van. Pár településen feljegyezték, hogy azok az udvaron voltak, Nagykállóban és Tiszadobon pedig az ólaskertben vagy külsőkertben is összeírtak néhány disznóólat. A nagybirtokosok disznóhízlaló aklai közül néhányat az udvaron, az udvarháznál is számbavettek, ám többségük a baromudvaron (Levelek), kint a tagon, tanyában (Balkány) vagy külső majorban (Csege), esetleg valahol máshol, a település határában feküdt. Tiszabercelről jegyezték fel, hogy Kömerling János sertésakla „túl a Tiszán", Tiszadobról pedig azt, hogy a földesúr sertésakla „a

r Tisza szé/enn" volt található. JUHTARTÓ ÉPÍTMÉNYEK Szabolcs megye déli és nyugati—északnyugati része a Hortobágy-vidéki nagyállattartó övezetet is magába foglalta, így nem véletlen, hogy összeírásunkban sok juhtartó építményt is számbavettek. Ezeken a részeken elsősorban nagyméretű, jelentős