Páll István: Szabolcs megye népi építkezése a XIX. század közepén (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1987)

GAZDASÁGI ÉPÍTMÉNYEK

natkozó feljegyzések megtalálhatók; ezekből a települések külső képére, a vagyoni helyzetre utaló következtetések is levonhatók. A kerítések taglalása előtt azonban jeleznünk kell, hogy olyan adatokat is tartalmaznak forrásaink, amelyek éppen a kerítések hiányáról tanúskodnak: Kisvárdán pl. egy leégett ház kert felőli vége a tanúvallomás szerint „a mezőre minden kerítés nélkül fekszik". Nagyobb birtokosok takarmányos vagy csűröskertjeit sem mindig kerítették körül: Kisvarsányban a csűröskert a legelőtől csak árokkal és sövénnyel (bizonyára élősövénnyel) volt elválasztva, s Nagyvarsányban is a szénáskertet csak árokkal kerítették körül. Nyírbélteken ellenben a lucernáskertet, Csobajon és Szentgyörgyábrányban a csűröskertet is körbekeríttette nagy vagyonú tulajdonosa. Az egyik legelterjedtebb, a megye minden részén és minden társadalmi rétegnél egyaránt összeírt kerítésfajta a sövény- vagy vesszőkerítés volt az 1840-es években. Elterjedtségére néhány adat: Visson a lakóházak közel 3/4-e, Balsán és Kenézlőn a porták 2/3-a mellett jegyeztek fel sövényt is, de a nyírségi Apagyon és Ófehértón is 40% körüli volt a sövénykerítés aránya a másfajta kerítések között. A sövény kerítés alapanyagául szolgáló vessző csaknem mindenhol megtermett a megyében, így nem csoda, hogy olcsósága miatt a nagybirtokokon is előszeretettel alkalmazták: Szentgyörgyábrányban pl. Ábrányi Aurél csűröskertjét közel 600 öl sövény kerítette, de az uradalom szinte valamennyi épületét sövény kötötte össze egymással. A sövény legtöbbször a szomszédos porták egymástól való elválasztására, elrekesztésére (erre utal a sövény- vagy veszszőrekesz név is Kékesén, Kisvárdán, Tiszabezdéden) vagya házikert bekerítésére szolgált; az utcafrontra — különösen a vagyonosabbaknál — deszka- vagy karókerítést készítettek (elég nagy mennyiségű adat birtokában ez Nagykállónál mutatható ki legjobban); ez nem jelenti azt, hogy sövény az utca felől ne lett volna, hiszen erre is van jónéhány adatunk, pl. Veresmart, Kisvárda, Dombrád, Kállósemjén. A sövénykerítést általában tölgyfakarók közé font vesszőből készítették; magasságáról csupán Cserepeskenézen jegyezték fel, hogy az „tölgyfa meregjével volt készítve 5 suk magasságra", ami kb. 150—175 cm-t jelent. Orosról egy tűzoltás miatt szétrombolt sövénykerítés helyreállításához szükséges anyagok és élőmunka díja is szerepel a jegyzőkönyvi feljegyzésben: eszerint kellett „a 12 1/2 öl sövényre három szekér vessző, ha szállításával együtt egy egy szekér 3 vfra, 9 frt; ötven sövénybe való meregjeknek szálát 5 xrjával 4 frt; Ezeknek elkészítésére 3 nap számosok kelletvén egynek egynek maga kenyerén 50 xrjával 2 frt 30 xr." Kékesén „fedett sövény-t is említettek, ami valószínűleg a szomszédos szatmári és beregi területeken a múltban gyakran alkalmazott, eső és hólé ellen a kerítés tetejére rakott szalmát jelenthette. Másik, szintén társadalmi hovatartozás nélkül alkalmazott kerítésanyag a nád volt, bár ezt kevesebb helységben írták össze, mint az előbb tárgyalt sövénykerítést. 19 településről van adatunk nádkerítések meglétéről; legnagyobb részük természetszerűen a vizes, mocsaras területek melletti helységekben került fel a listára (Polgár a Tisza mellett. Nádudvar és Sáp a Sárréten, s a rétközi települések füzére: Ajak, Búj, Demecser, Gégény, Kisvárda, Pátroha, Rád); Berkesz, Tura, Keresztút az előbbiekhez közeli nyírségi települések, melyeknek határában szintén jelentős nádasok voltak, miként a Nyírség más településein is, így Nagykállóban, Leveleken, Őrben, Ófehértón, Pazonyban vagy Gemzsén. A nádkerítés vagy nádfal kerítés igen kis értékű volt éppen az alapanyagként szolgáló nád mindenki által könnyen megszerezhető volta miatt. Leginkább a kertet, udvart kerítették vele, utcai nádkerítésről csak igen ritkán van