Balassa M. Iván: Báránd (Bihar megye) települése és építkezése (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1985)
A kemence vagy két lakóhelyiség esetén, a kemencék szája a konyhába nyílt. A kemence száját általában téglából, bolthajtásra csinálták meg. A kemence száját lezáró előte sárból készült. Egy fűzfát meghajlítottak félkörívben, az ívbe gallyakat is raktak és azután jól eldolgozott agyagos sárból elkészítették a kemence szájánál öt-hat centivel szélesebb előtét. Egyszerre többet is csináltak, a ház hátuljára vagy gazdasági épület falára felragasztva szárították. A kemence szája előtt a konyhában padka húzódott. Abban az időben, mikor a konyhai középpadka, a konyha még használatos volt Bárándon, ezek a padkák viszonylag keskenyebbek voltak, szélességük csak ezek megszűnte után érte el a 60— 70 centimétert. A padka hátsó sarkába építették a katlant, ez egyben a kemencéből kihúzott parázs elhelyezésére is szolgált. A szabadkémény alatt álló konyhát, a középpadkát, a kemence fenekéhez hasonlóan készítették. A külső részét vályogból megrakták, majd a közepét földdel megtöltötték, s a tetejét lesározták. A Bárándon használt középpadkák mindig szögletesek voltak, emlékeznek olyanra is, mikor a konyhát körbe lehetett járni, azaz nem építették hozzá a hátsó falhoz. A középpadka alatt gyakran egy nagyobb, fa áthidaló segítségével kialakított üreg volt. Ebben tartották csutkaízéket, esetleg gallyat, általánosságban a tűzrevalót. A konyhai középpadkák utolsó példányait az 1920-as években lebontották, s ekkor átkerült a szabadtűzön, vaslábon főzés a kemence szája előtt húzódó padkákra. Ettől az időtől kezdve gyakran a szobabeli kemence kuàk'yà elé vagy annak helyére berakott kályhát, vasfőzőlapos épített tűzhelyt raktak, ugyanilyen készült a konyhai padkára, a kemenceszáj és a katlan közé vagy a katlan helyére. A lakóház füstelvezetésére a szabadkímény, pendelykímény szolgált. Ezek hagyományosan favázasak, tapasztott nádfalúak voltak. Ilyen lehetett az a kémény is, mely a „Parochialis Ház"-on volt, s melyhez 1745-ben „négy szál gerendát" vettek 144 . A kémény vázát fából készítették, két gerendát ráültettek a mestergerendára, a másik kettőt pedig a major pangva. A mestergerendán levők majdnem függőlegesen álltak, mindössze a szelemen miatt dőltek kissé hátra és természetesen összetartottak. A ház hátuljától induló gerendákat annyira döntötték meg, hogy a kémény felül 60x60 centiméteres legyen. A gerendákat létrafok-szerűen vízszintesen fahusángokkal összeerősítették és ezt a vázat náddal borították. A kéményhez nagyon jó minőségű nád kellett, a pelyhet gondosan leszedték. A nádat kívül-belül gondosan betapasztották. A kémény tetősíkon túlnyomó részéi gyakran borították deszkával. A túlnyúló négy lábra ugyancsak deszkából tetőt, ekhót, kis kétoldalú tetőt készítettek, ez később cserépből és bádogból is készülhetett. Az utolsó deszkakéményeket az 1920-as években építették, ekkor azonban már csak néhány szegényebb ember élt ezzel a megoldással. Az 1980-as éveket már egyetlen ilyen füstelvezető sem érte meg. A kőből, azaz égetett téglából készült, hasonlóképpen szabad-, vagy pendelykéménynek nevezett kémények szélesebb körben az 1880-as évek nagy építési hullámakor, az akkor épült rangosabb épületekkel terjedtek el. Már korábban is voltak tégla szabadkéményes házak Bárándon, minden bizonnyal az 1774-ben épült parókia 144 HBmL V. 608/a. 6. Városgazdái Elszámolások 1742—1805. 19.
