T. Bereczki Ibolya, Sári Zsolt szerk.: A népi építészet, a lakáskultúra és az életmód változásai a 19-20. században - Tanulmányok a Dél-Dunántúlról és Észak-Magyarországról (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2005)

KEMÉNY Márton: A mezőgazdaság és a helyi társadalom összefüggései Muraszemenyén a 21. század elején

Paraszti gazdaságok A paraszti mintát követi a gazdaságok kb 90%-a, hiszen a 2000-es összeírásban számba vett 174 magángazdaság nagy része a kapitalista kor „háztáji" gazdaságainak széles csoportjába sorolható,

3 melyek a hatvanas évek árutermelésre még nem törekvő háztáji gazdaságainak hagyományához tértek vissza azok után, hogy egy jó részük a hetvenes-nyolcvanas években az árutermelés különböző formáival próbálkozott. Ők tehát ma is többnyire csupán néhány száz négyszögöles területet használnak az esetleg bérbe adott földjük mellett. Nagyrészt kukoricát, esetleg gabonát termesztenek takarmánynak, általában baromfit és egy-két disznót tartanak. Takarmánnyal, állati eredetű termékekkel (hús, tojás stb.), zöldséggel és gyümölccsel, valamint a legtöbb esetben házi borral, és gyakran a saját erdőből kitermelt tűzifával látják el magukat, vagy esetleg a fölösleget értékesítik helyben. A termelést csak részben végzik önállóan, gazdaságuk legfeljebb kisgépekkel (kapáló-, kaszálógéppel, netán csettegővel) van felszerelve, és többnyire csak egy-két nyugdíjas családtagot foglal magába. Az önállóan és a nem nyugdíjas korúak esetében részidőben elvégzett munka esetükben főleg a kézimunkákat, a kézzel való vetést, kapálást, esetleg a trágyakihordást és főként a kukoricatörést, vagy a gépi kapálást foglalja magába, a többi munkát, főleg a talaj előkészítését és a betakarítást szolgáltatókra bízzák. Tehát ezek a kisüzemek nemcsak szemléletük, hanem módszereik okán is a paraszti gazdálkodás maradványainak tekinthetők. A paraszti gazdaságok komplexebb formáinál - melyekre mindössze hat példa van a faluban - az önálló munkavégzés sokkal jelentősebb, mint a fenti esetekben, mivel saját traktorjuk, ekéjük, tárcsájuk, sorhúzójuk stb. van, ami viszont csupán a nagyobb mértékű önállóságot hivatott biztosítani. Ugyanakkor a még mindig alacsony fokú gépesítés miatt fontos a kölcsönzés, illetve a kézzel és gyakran reciprok segítséggel végzett szántóföldi munka. Ezeket a gazdaságokat is részidőben üzemeltetik. A traktoros munkákat a férfiak, a kézimunkákat férfiak és nők egyaránt, az állatok gondozását pedig elsősorban a nők végzik. Ha külső munkaerőre van szükségük, szolgáltatás helyett inkább kölcsönmunkát vesznek igénybe, amit például traktoros munkával viszonoznak. Ők egyedül a gabona aratását kénytelenek pénzért elvégeztetni. Az általuk megművelt 1-7 hektáros szántóföldön több lábon állásra törekedve kukoricát, búzát, árpát, krumplit, takarmányrépát stb. termesztenek. Ezek a növények, nagyrészt az állatok (hízók és szárnyasok, egy esetben lovak), kisebb részt a családtagok táplálékául szolgálnak. Ugyanúgy látják el tehát magukat, mint korunk „háztáji" gazdaságai, illetve mindaz kiegészül még egyes esetekben maguk termelte vetőmaggal, saját erdőből kitermelt épületfával, és házilag készített eszközökkel. Egy részük csak önellátó, mások pedig már viszonylag rendszeresen adnak el fölösleges terményt, állatot, tojást stb. A „háztájikhoz" hasonlóan vegyszert, műtrágyát, tápot csak kis mennyiségben használnak, nem tagjai szervezetnek, ritkán olvasnak szaklapokat, nincs szakképzettségük, tanfolyamokra sem jártak, a szükséges tudás a családon belül öröklődik ma is. Feltűnő, hogy a hat komplexebb paraszti gazdaságból ötben is a fiatalabb középgeneráció irányít, tehát esetükben a módszer, a technikai tudás és a szemlélet tovább19. Hasonlóképpen ír LAKI László 1997. 39-62. napjaink „háztájizásáról".