T. Bereczki Ibolya, Sári Zsolt szerk.: A népi építészet, a lakáskultúra és az életmód változásai a 19-20. században - Tanulmányok a Dél-Dunántúlról és Észak-Magyarországról (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2005)

SÁRI Zsolt: A gazdálkodás szervezete és lehetőségei Muraszemenyén 1945 és 1990 között

tesen, hiszen egyrészt ezáltal a korábbi munka központú szemlélet elemei éltek tovább, másrészt pedig önmagukat nem kímélve folytattak mezőgazdasági munkát. Muraszemenye, jól példázza, a hasonló - apró, kis lélekszámú, központ- és gazdasági kapacitás hiánnyal, fogyó- és öregedő népességgel küszködő - települések történetét. A trianoni határok meghúzásával határmenti településsé váló közösség lehetőségei messze elmaradtak még az országos átlagtól is. Nem egyedi esetről van szó, de mégis sajátos példája a magyar történelemnek. Folyamatos útkeresés, stratégia kidolgozás jellemezte a közösséget, alkalmazkodva a politika diktálta követelményekhez, lehetőségekhez, szabályokhoz. Alapvetően a mezőgazdaság jelentette a megélhetés forrását a közösség tagjai számára. A tradíciók és a különböző természeti lehetőségek (domborzat, éghajlat) a földmüvelés és az állattartás kettősségét, ez utóbbi dominanciájával, legalábbis specializáltságával alakította ki. A tradicionális parasztság életmódjának alapját a mezőgazdaság, a hozzá való viszonyulás jelentette. A paraszti gazdaság jelentette a termelés és fogyasztás egységét. Ez a gazdasági egység a mindennapok által meghatározta az ezekben élők kultúráját is. A paraszti gazdaság különbözik a kapitalista gazdaságtól, az amerikai típusú farmoktól. A fókuszban a megélhetési forma és szint hosszú távú fenntartása áll, folyamatos növelése a rendelkezésre álló termelési eszközök és a családméret kombinációja alapján, a közösségi normák figyelembevételével. Ez a gazdaság és a gazdálkodási forma bomlik fel, átalakítva az ezt működtető társadalmat is. A változások 1945 után négy nagy korszakra oszthatók: 1945-1960 a földosztással - amelyre szüksége volt a magyar mezőgazdaságnak - a korábbi gazdálkodási formák szocialista átalakítását indították el rejtett módon. A földosztással még erősödött a középparaszti réteg, de a hatalom egyre erőszakosabb és ellehetetlenítő intézkedései, fellépései már a paraszti gazdálkodás felszámolására tett kísérletek voltak. Az egyre nagyobb adóterhek, a vezető paraszti rétegek gazdasági, politikai, pszichikai és fizikai megtörése - kuláklisták, kitelepítések - , a kényszerített szövetkezetesítés a paraszti gazdálkodás elhagyására késztette az embereket. Az 1959-60-as szinte teljes szövetkezetesítés pedig formailag szűntette meg a paraszti gazdálkodás hagyományos formáját. A második gazdaság létrejötte - a háztáji - bizonyos szinten, különböző formákban konzerválta a paraszti gazdálkodás egyes elemeit. A szövetkezeti gazdálkodás, az új tulajdoni forma nem engedte a korábbi életvitel fenntartását. Mind több, korábban kizárólag mezőgazdaságból megélő családtag hagyta el az agráriumot. A szocialista mezőgazdaság felismerve a szövetkezetesítés első hullámának negatív oldalait, valamint a paraszti mentalitás továbbélésének elemeit, bizonyos földterületeket adott az emberek kezébe szabad művelés céljaira. A háztáji egy-két generáción keresztül éltette a paraszti gazdálkodás üzem- és munkaszervezetének bizonyos elemeit és ezzel a mentalitás részleges kontinuitását is elősegítette. A 90-es évek rendszerváltása újra megváltoztatta a tulajdonformákat. Ezek a változások azonban már egy merőben új társadalmi struktúrában következtek be.