T. Bereczki Ibolya, Sári Zsolt szerk.: A népi építészet, a lakáskultúra és az életmód változásai a 19-20. században - Tanulmányok a Dél-Dunántúlról és Észak-Magyarországról (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2005)
GYURA Sándor: A zsidóság emlékezete Mádon
„- Azt úgy csinálták, hogy leszedették a szőlőt... Azt keresztények csinálták általában. Mán bent a feldolgozást csak zsidó munkások csinálták. Attól a perctői kezdve kóser bor volt. Na oszt azt a pocsolást, amit azok csináltak!! Vicceltük egymást - ha mondjuk így szüretkor pocsolt valamelyik - »Na te kóser taposó, mit csinaisz!« Na, mert óvhatatlan, hogy e! ne pocsoijon az ember egy kicsit. »A/em is szüret, ha nem folyik!« azt mondják. Volt úgy, hogy megvették a keresztények szőlőjét, oszt ők taposták ki. Be kellett vinni oda az ő borházukba, présházakba, és már ott ők... " Egyik beszélgetőtársam az egykori Dézsmaházat, az un. „Cicvárat" jelölte meg az egykori kóserpince helyéül. A rituális viselettel - tefillin-nel, tallit-tal, cicit-tel - csak kivételes esetben találkoztak, hiszen azokat a családfő csak az otthonában viselte az imádság alatt. Ilyen alkalmat mesél el a következő történet, ami jól szemlélteti azt a zártságot, ami egy zsidó otthont jellemzett. „- Volt nekünk egy üszőnk. Kiengedtük inni a kútra. (...) A kapu nyitva volt, az üsző kiugrott a kapun. [...} Na menni utána le. Hogy elfogjuk. Édesapám, édesanyám... lement... a zsidó templom udvarán leszaladt... Én itt mentem utána, édesanyám meg jött utánunk. Aztán Doriszákon aló! volt a Vaktehám boltja. És valaki jött onnan ki, de már úgy bebolondult ez a tinó, hogy már azt se tudta, hogy mit csináljon. Mert már apa ott volt vele szembe, én meg innen utána... Valaki jött a boltból ki... Kínjába a tinó beugrott a boltba. Péntek este... Tessék elképzelni! Igen, már a sábesz volt. Akkor már itt a boltba el kezdett ordítani Vaktehámné. Szaladtak onnan kí, hogy mi az a nagy ordítás. [..] ő megijedt, hogy a tinó ott volt a boltba. Megijedt, behúzódott a pult mellé. Az ajtót ott nyitva hagyta. A tinó kiment az előszobába, ők idebent ordítottak, én meg ott. Azt mondja apa, hogy eredj be a kapun, mert már az kiment ott arra.... Mert ki tudja, hogy mi lesz ott most már 7 Én beléptem a kapun, hogy ha oda kijön az udvarra, hogy valamit csináljak ott vele ijedtembe., én is. És akkor ahogy a tinó bement az előszobába, ott volt a... hájdernak mondták..már a péntek esteli... fohászt csinálták. [...] És akkor szegények kijöttek oda azzal... rájuk borítva... ilyen csíkos valamik... ilyen miséző, vagy imádkozó valamik. Elkezdtek jajgatni. A tinó úgy megbokrosodott. Bebolondult teljesen. [...] Kiugrott és ott voit a kucska elől, és ott volt kinn a sparhet, ott főtt kinn az étel. De ott a sparhet mellett meg ott volt egy gyermek a bűcsűbe. Na tessék elképzelni. És a kucska eddig tartott deszkából, onnan felfele már drót volt. Én bedugtam a botot a drótba és piszkáltam a tehenet meg kiabáltam rá odabentről... Azok kiabáltak héberül... Nem magyarul kiabáltak ott a búherok. Oszt akkor kiugrott a tinó, kinyitottam neki azt kucska ajtót, oszt akkor ott kigyütt... a tinó. Oszt akkor hajtottam ki az útra, de már úton így járt a nép... Olyan csuda volt. Olyan ideges voltam... a tinó is meg én is. Mind a ketten. Na oszt apa adott ő neki a tinónak. Mentél imádkozni tanulni a hájderba?" Sajátos volt a zsidóság nyelvhasználata. A legtöbb zsidó beszélte a magyart is, és a jiddist vagy jiddis-németet is - felváltva. 23 „- Inkább azért csak magyarul beszéltek ők. Csak már ha volt közel hozzájuk, akitől... nem akarták, hogy halljanak, akkor beszéltek németül. Hát olyan tört német volt 23. Pedig a szélsőséges ortodox zsidóságnál a jiddis-deutsch sem volt elfogadott.; VINNAI Zsuzsanna 2001b.
