T. Bereczki Ibolya, Sári Zsolt szerk.: A népi építészet, a lakáskultúra és az életmód változásai a 19-20. században - Tanulmányok a Dél-Dunántúlról és Észak-Magyarországról (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2005)

VASS Erika: Eltérő értékrendek egy völgységi faluban a 20. század második felében

Egy felvidéki asszony így hasonlította össze a viseleteket: „Mind olyan fekete ru­hák voltak a németeknek. Hosszú, bő szoknyák, és olyan érdekes blúzok voltak, pliszí­rozott féle rakások a blúzokon... A székelyeknek még volt népviseletük. Mikor idejöt­tünk, pláne sokan hordták... Nálunk nem voltak. Rendesen így jártam, ahogy most. Édesanyám is rendes egész ruhában járt." Egy másik felvidéki asszony szavával a székely lányok haja „brekocs' ,J oa volt fonva, vagyis egybe, szalaggal díszítve, ami szintén megkülönböztette őket a németektől és a felvidékiektől. Táplálkozás A németek igyekeztek a táplálkozásra fordítandó kiadásokat minimálisra csökken­teni, és inkább anyagi javaik gyarapítására tettek félre pénzt. Ezért sok olcsó ételt, tész­tát készítettek, gyakran házilag termesztett burgonyából, babból. A környezetükben föllelhető növények hasznosításának egyik példája a gyalogbodzából készült bodzalek­vár, ami egyúttal jó erősítőszer is volt. Bukovinában a székelyek egyik legfontosabb hétköznapi étele az olcsó, kukorica­lisztből készült puliszka volt. Ünnepi alkalmakkor azonban a székelyek a németekhez ké­pest jövedelmüknek nagyobb részét költötték ételekre, amint arra a keresztelőnél még kitérek. A dunántúli letelepedésük óta viszont elhagyták azokat az ételeket, amelyek a szegénységüket fejezték ki, mert ezek szégyennek számítottak a más népcsoportok­hoz tartozók előtt. Ilyen volt többek között a puliszka és a csalánleves 45 is. Egyes ételek napjainkig székely vagy sváb specialitásokként élnek a köztudatban. A vegyes házasságok következtében ugyan megismerték egymás ételeit, és a közép­korúak közül sokan szívesen fogyasztják azokat, mások viszont a saját ételeikhez ra­gaszkodnak. Ez utóbbi csoportba elsősorban az idősek tartoznak, akik, ha külön háztar­tást vezetnek, gyakran főzik a gyermekkorukban megszokott ételeket. Nagyobb ünne­pekre a székelyek most is galuskát, azaz töltött káposztát főznek. Ez az az étel, amit a németek közül is sokan átvettek. A németek hasonló jellegű étele abban különbözött, hogy nem tekerték a gombócot káposztalevélbe, hanem pusztán főzték meg. 2003­ban a húsvéti előkészületek idején egy hetet egy székely családnál töltöttem, ahol megkóstolhattam a salátalevest/ 4 ami régen a töltött káposzta mellett a legdrágább ételnek számított: „Mer ha nem adja meg az ember, ami kell, akkor nem mén semmire sem, akkor ne is csináljuk." A székely asszonyok számára a húsvéti készületek fontos ré­szét képezi most is a céklás torma 45 elkészítése. Ezek tehát azok az etnikus sajátossá­gok, amelyek a múltbeli különbségeket továbbra is megőrzik. 43. Egy idős székely asszony néha még főz magának csalánlevest. Ennek receptje a következő: a csalánnak a zsenge részét megfőzi, leszűri, majd lisztes rántásba teszi, sóval, pirospaprikával ízesíti. Vízzel és tejjel felengedi, esetleg tejfölt is tesz bele. Mikor a leves felfő, akkor egy egész tojást üt bele. Aki savanyúb­ban szereti, ecetet is önt bele. 44. A salátaleveleket kis sóval összegyúrják, kicsavarják. A szalonnát apró kockára vágva megpirítják, és egy­két tojást ütnek bele. Majd vizet és kefirt forralnak fel, és beleteszik az összesült alapanyagot. ízesítő­ként fokhagymaszárat raknak bele. 45. A főtt céklát lereszelik, majd reszelt tormával keverik össze. ízesítőként cukrot, ecetet, sót használnak.

Next

/
Thumbnails
Contents