T. Bereczki Ibolya, Sári Zsolt szerk.: A népi építészet, a lakáskultúra és az életmód változásai a 19-20. században - Tanulmányok a Dél-Dunántúlról és Észak-Magyarországról (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2005)
SÁRI Zsolt: A gazdálkodás szervezete és lehetőségei Muraszemenyén 1945 és 1990 között
Előnyben részesültek: a gazdasági cselédek, a mezőgazdasági munkások, birtokuk kiegészítése céljából a törpebirtokosok, és nagycsaládos földművesek nős gyermekei, akiknek örökrésze nem haladta meg az öt holdat. Előnyben részesültek a földjeiket példamutatóan művelők, és a három vagy több gyermekes családok. Az egy személynek/családnak juttatott föld nem lehetett nagyobb, mint amit egy földműves család saját munkaerejével meg tudott művelni. Ez gyakorlatilag azt jelentette, hogy a kiosztott föld nem haladhatta meg a 15 hold szántót és rétet együtt, a kert és a szőlő együttesen pedig az öt holdat. Azok, akiknek helyben nem jutott föld, kérhettek másol, és telepesként juttattak számukra területet. A rendelet kárpótlást ígért a nem elkobzott földekért, de ez elmaradt. Az új birtokosoknak pedig megváltást kellett fizetni: 10-20 éven keresztül a föld kataszteri tiszta jövedelmének húszszorosát kellett fizetni birtoknagyságtól függően. 10 évig elidegenítési tilalmat írtak elő ezekre a földekre, de ez sem védte meg az új birtokosokat a kényszerkollektivizálástól. A földreform alapjaiban formálta át a magyar agrárstruktúrát, egy jellegzetesen nagy- és középbirtok súlypontú agrárszerkezet változott át jellegzetesen kistermelői rendszerré, amely által megváltozott a társadalmi pozíciók aránya is. 3 A fölosztás gyorsan és viszonylag széles körben megindult Zala megyében is, április 22-én már közös tanácskozást tartott Muraszemenye Földrendező Bizottsága a szomszédos települések - Szentmargitfalva, Murarátka, Csörnyefölde - hasonló testületeivel, mivel az Eszterházy uradalom kiterjedt birtoka érintette valamennyi település határát. Az 1945. június 16-i Földrendező bizottsági ülésen döntöttek a gazdasági cselédek áttelepítésének szorgalmazásáról, valamint elvetették a cselédek további juttatásának lehetőségét. Több panasz is érkezett, miszerint a már földdel rendelkezők és a nincstelen zsellérek ugyanolyan elbírálás alá estek, és ugyanannyi földet kaptak, Az erdők felosztása szintén nézeteltéréseket okozott, hiszen a minél nagyobb terület felosztásában voltak érdekeltek a helyi bizottságok, és ezzel párhuzamosan próbálták visszaszorítani az erdőgondnokságok igényeit. A már említett települések ebben egyetértettek, a kiosztásban azonban már érdekeik ütköztek, hiszen településenként mintegy 120 hold erdő kerülhetett felosztásra, amiből a zselléreknek is kellett juttatni. A falvak egymást támogatva léptek föl Aligvár major felosztásának ügyében is, hiszen ezt is szerette volna megszerezni az Erdőgondnokság. A közös fellépés okait így magyarázza a korabeli jegyzőkönyv: megemlítve, hogy Aligvár major öt falu határát érinti, a földműveléssel foglalkozó lakosság 60%a három hold alatti birtokkal rendelkezik, és amennyiben „fenntartatnék továbbra is, akkor ezen öt község lakossága az Ideiglenes Nemzeti Kormány ezen áldásos rendeletében előírt földbirtokjuttatásban nem részesülne, örök időre meg lenne bénítva, mert újabb Földreformba nem remélhetünk, és a szabad eladást is megakadályozná. Semmi körülmények között az ingatlant, az uradalmat fenn nem tartjuk." Az erdők felosztását a művelési ágankénti besorolásnál 10 hold alattinak tekintették - így egyéni juttatásra is alkalmas volt -, másrészt pedig nem összefüggő erdőként, hanem ritkás faállományként számon tartva az „erdő és egyéb kategóriába sorolták'? 3. SZAKÁCS Sándor 1998. 4. BÉLI József 1977. 136.
