Paládi-Kovács Attila szerk.: Szekerek, szánok, fogatok a Kárpát-medencében (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2003)
A magyar parasztság kerekes járműveinek történeti és táji rendszerezéséhez (1973)
gyár úri kocsizásról, 6 A könyv lószerszámleírásai és -ábrái különleges értéket képviselnek; pontosak, hitelesek. A kocsik, szekerek formáinak azonban kevés figyelmet szentel, ezért tárgyunkhoz alig nyújt támpontot. Kiemelkedő jelentőségű számunkra TARR László közelmúltban megjelent könyve, 7 amelyben egyetemes igénynyel foglalta össze a kerekes járművek történeti fejlődésének útját. Az igen gazdag kultúrtörténeti, régészeti, ikonográfiái, etnológiai anyagot és dokumentációt tartalmazó, a kocsi történetét a kerék feltalálásától múzeumi utóéletéig felölelő műben a magyar paraszti járművek szükségszerűen háttérbe szorultak. A magyar szekérkutatásnak általában felróható fogyatékossága, hogy az uralkodó osztályok járműveinek több figyelmet szentelt, mint a népi, paraszti járműveknek. Az invenciókat, a kocsitípusok formai fejlődését TARR László nagy figyelemmel vizsgálja könyvében, de a regionális eltéréseket nem mindig érzékeli. Miközben a fejlődés fő irányának megragadására összpontosít - érthető módon -, homályban hagyja a járművek módosulásának mellékösvényeit, melyek az egyenlőtlen gazdasági-társadalmi fejlődés, az eltérő kulturális hagyomány áttételes következményei. Hangsúlyozni kell, hogy Európában nemcsak a kontinens egyes országainak postakocsi típusai, postaszervezetei tértek el egymástól, s nemcsak az úri kocsizásban mutatható ki kapcsolat, kölcsönhatás országok, népek között, hanem a népi, paraszti járművek között is. Nem véletlen, hogy az egyetemes néprajz és az európai etnológia ismert kézikönyvei az egyes járműformák, a leglényegesebb alkatrészek geográfiai elterjedtségét megkülönböztetett gonddal igyekeznek megrajzolni. 8 Ezek a kontinensnyi területek áttekintésére irányuló kísérletek azonban nem nyújthatnak teljesen megbízható eredményeket addig, amíg szórványos adatokra, megfigyelésekre épülnek. Biztos alapot csak az egy-egy országot, népet, nyelvterületet alaposan felmérő kutatások, néprajzi és népnyelvi atlaszok jelenthetnek, melyeknek térképlapjait más természetű adatok (történeti források, ikonográfia, szótörténet, lokális néprajzi leírások stb.) bevonásával előzetesen szakemberek értelmezték. Hiszen egy-egy nyelvterületen, földrajzilag viszonylag szűk körön belül is igen differenciált lehet a kép, mint azt a magyar kerekes járművek példáján is szeretnénk bizonyítani. Kiindulásul szükséges leszögezni, hogy a magyar parasztság szekereinek történeti rendszerezéséhez a külföldi utazók leírásai, a szúken vett történeti források aligha nyújtanak elégséges támaszt, mert a jármű formáját gyakran egészében, vagy lényeges részleteiben homályban hagyják. A járművek nagytáji rendszerezését sem várhatjuk a lokális keretben végzett leíró tanulmányok gyarapodásától csupán. Az ún. táji kocsitípusok megkülönböztetése, például „dorozsmai kocsi", „orosházikocsi", „szentesikocsi", „monorikocsi", „bánátikocsi", „baranyaikocsi", általában nem olyan kritériumok alapján történik, amelyeket az országos rendszere6. PETTKÓ-SZANDTNER Tibor 1931. 7. TARR László 1968. 8. BIRKET-SMITH, Kaj, 1969. 199-201.; BERC, Costa 1935. 156-157; „It has been said, that a map indicating boundaries betwee the cart and waggon areas would be of immense importance to ethnological research."; MOSZYNSKI, Kazimiez 1929.1. 641-646.
