Paládi-Kovács Attila szerk.: Szekerek, szánok, fogatok a Kárpát-medencében (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2003)

Szánok, szekerek a Palócföldön és környezetében (1989)

Arra a kérdésre, hogy mit neveznek kocsinak és mit neveznek szekérnek, a Szécsény-Vác, illetve az Ózd-Eger vonallal közrezárt területen a következő választ adták: Szekér az, amit jármos ökrök vontatnak, a kocsi pedig az a négykerekű fuvaros jármű, amibe lovakat fognak. Ettől a tömbtől nyugatra és keletre kocsinak csak a személyszállító fogatokat nevezik, a teherszállító fuvaros jármű neve a szekér, függetlenül attól, hogy ökröt vagy lovat fognak elébe. Abaúj-Zemplénben pedig csak a rugózott hintót tartják kocsinak, minden más fogatos jármű szekér. Az ökrös és a lovas fogatok elterjedtsége századunk első felében igen tarka képet mutatott a palóc tájakon. Egészében elmondható, hogy több volt a lovas fogat, mint az ökrös, de egymással szomszédos falvak között is ellentétes helyzet alakult ki. Például Bodonyban kizárólag csak lovas fogatok voltak 1920-40 között. Ökröt senki sem tartott, négy kisgazda jármolt teheneket. (A szomszédos Recsken, Párádon, Mátraderecskén is kizárólag lovakkal dolgoztak.) Kissé távolabb, Bükkszéken a 80 fogatból legfeljebb 8-10 volt ökrös, Tarnaleleszen 10% körül volt az ökrös fogatok részaránya. Viszont a szomszédos Szentdomonkoson fordított volt az arány, főként ökrökkel dolgoztak. A Bükk vidéki falvakban szintén nagyon sok ökörfogat volt (Felsötárkány, Szilvásvárad, Nagyvisnyó stb.). Verpelét, Feldebrő, Tarnaszentmária, Hevesaranyos gazdái között is sok ökörtartó volt ebben az időben. Magyarázatul a réttel, legelővel való ellátottság különbségeit és a határ formáját, kiterjedését említik. Leleszen lófogat kellett, mert a határuk 12 km hosszan nyúlt el, s Feldebrő környékén több kaszálórét volt, mint Bodony körzetében. Az ökrös szekér rendszerint nehezebb, hosszabb, mint a kocsi. Nincs rajta csatlás, hámfa és rúdszárnya, rúdja le-fel csuklik. Rövidebb is, mint a lovas kocsi rúdja. A palóc vidéken és szűkebb környezetében a kétkerekű fuvaros jármű leggyakoribb neve: taliga. így nevezik Nógrádban (Karancskeszi, Nagylóc, Csitár, Érsekvadkert), Verpeléten és a Bükk vidékén. Általában lőcsös kitámasztású, kétrúdú alkotmány, szegényparasztok, juhászok, cigányok járműve. Ipolyszögön 1910 előtt a zsellérparasztoknak nem is volt négykerekű kocsija, csak taligája. Egyegy lovat vagy tehenet fogtak be két rúdja közé, mert több jószágot nem tudtak tartani. Szántani is csak rokonnal, szomszéddal összefogva tudtak.

10 A taligának nagyobb kerekei voltak, mint a szekérnek. Felsőtárkányban 140 cm, Szilvásváradon 120 cm-es kerékátmérőt említett a kerékgyártó. (14 küllő és 7 talp tartozott hozzá.) Bodonyban, Tarnaleleszen egyáltalán nem használtak kétkerekű járművet. Bükkszéken napjainkban is található egy régi szekérből átalakított kóla, s régen is mindig volt egy-kettő. A palóc terület déli felén és a Zagyva-Tisza közti tájon a kóla, kólya elnevezés látszik honosnak (például Ecseg, Heréd, Calgamácsa), de felbukkan Abaújban is.

11 A Bükkön átvezető utakat építő kubikosok kordéit is több helyütt ismerik, de maguk nem használták (Szilvásvárad, Felsötárkány). Ezek a lőcs nélküli deszkaládák hátrabillentve könnyen üríthetők voltak. 10. Saját gyűjtés 1970-ben. Adatközlő: Szeleczky Mihályné 1892, Jakus József 1909. 11. A kólához: PALÁDI-KOVÁCS Attila 1973. 21.; VIGA Gyula 1980b.