Paládi-Kovács Attila szerk.: Szekerek, szánok, fogatok a Kárpát-medencében (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2003)

Szánok, szekerek a Palócföldön és környezetében (1989)

1. kép. Csúsztató (Nógrád m.). Hof er T. 1957. nyomán a korcsolya-típusú szánkónak az a változata, amelynek a rúdjait egy-egy csavar fogta a szántalphoz. Ez bizonyára sokkal újabb, mint az a forma, amelynek egyetlen fából készült a talpa és a rúdja. A gyalogszánkók másik alaptípusa a fogatos szánok felépítését követi, attól csak kisebb méreteivel különbözik. Egyik orrához kapcsolták (újabban drótozták) a kb. 150 cm hosszú, fiatal surjánybó\ vágott szánkórudat, másik orrára hurkolták a kötelet, amit az ember vállára vett, és „belefeküdve" húzta a szánkót. Meredek helyen egy-másfél méter, enyhén lejtős parton fél méter (m

3

) ölfát szállítottak vele. Meredek parton csatlóláncba kötött ölfát is akasztottak utána, hogy a földön csúszva fékezze a szán mozgását. Használták ezt a típust Szilvásvárad, Dédes, Nagyvisnyó erdeiben, ismerjük a Mátrából és a Börzsönyből is. A gyalogszánkók legfeljebb két évig tartottak, pedig csupa keményfát használtak a készítésükhöz. Szilvásváradon a szántalp gyertyán vagy bükkfa, a két eplény és a négy karó (rakonca) tölgy vagy bükkfa, és a négy sulyok (szánkóláb) is tölgyfa volt. 2. kép. Gyalogszánok. a): korcsolya, Mályinka (Borsod m); b): korcsolya kő- és trágyahordáshoz, Bélapátfalva (Heves m.). Mindkettő Bakó F. 1951 nyomán; c): szánkó faközelítéshez (Gömör m.) Herkely K. 1941 nyomán