Paládi-Kovács Attila szerk.: Szekerek, szánok, fogatok a Kárpát-medencében (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2003)

Hagyományos közlekedés és szállítás Répáshután (1984)

Répáshuta sajátos helyet foglalt el a táji munkamegosztás évszázados rendszerében. A Bükk peremén települt magyar falvaktól nemcsak kései, 18. századi alapítását és zömmel szlovák ajkú lakosságát tekintve különbözött,

23 hanem gazdasági életének egyoldalúsága, az erdei munkák kizárólagossága miatt is. Földmüvelése annyira jelentéktelen volt, hogy lakóinak élelmezését, állatai takarmányozását csak a dél-borsodi, alföldi utakról hozott terményekkel tudta megoldani. (Még kendert is a Bán-völgyi magyaroktól vettek.) A répáshutaiak számára a szállítás, a fuvarozás létfontosságú tevékenység volt, sokkal fontosabb, mint az önellátásra képes mezőgazdasági települések esetében. Maguknak kellett elszállítaniuk a határukban kitermelt tűzifát, épületfát, a kiégetett meszet és szenet, a jármot, s a többi faeszközt, mindazon termékeket, amivel az árucserében részt vettek. Létük összefonódott szűkebb és tágabb környezetükkel, szorosan kapcsolódott a bükki magyar falvakhoz és a vidék városaihoz. Lovakat, betanított ökröket lehetőleg bükki magyar falvakból vásároltak, az üszőket odaadták felnevelni, s így érthető, hogy a ló- és ökörirányító szavak, a jármos ökrök és a hámos lovak nevei mind magyarok, szlovák állatirányító szavaik nincsenek. A legöregebbek még szinte hiánytalanul ismerik a teherhordó és közlekedő eszközök szlovák terminológiáját. Ez a gazdag nyelvi anyag, s néhány tárgy emlékeztet az anyagi kultúra ezen ágának etnikus kötődésére (például plachta, tracka, zajda, tacka, visypka, hantusek, vlace stb.). A teherhordó lepedők változatossága más szlovák vidékekére emlékeztet, s a teherhordás répáshutai anyaga hasznosan egészíti ki Borsod-AbaújZemplén megyei ismereteinket.

24 Magyar hatás a terminológia egyes elemin túl (ételhordó kantár, kulac, cobanov, kanco, rudas, csiga, csülök, juha, lőcs, nyakló stb.) az eszközök, jármüvek fejlődésében is megfigyelhető. Főként a lovas szekér alváza, a juha megléte, a szénásszekér felszerelése vendégoldallal, a nyomórúd elhagyása és felváltása csigás, csülkös rudallókötéllel, a lószerszám tekinthető ilyen tárgyi elemnek. A természeti környezethez való adaptálódás a szarvasmarha tartásmódjától kezdve a jármüvek fékezésének változatos eszközanyagáig sok mindenben megnyilvánult. A köves talaj miatt nemcsak a lovakat, hanem az ökröket is patkolták, télen éles, nyáron sima patkóval. Az erdőmunkások saját lábbelijükre is patkót, ún. szamárpatkót verettek, hogy ne csússzon. Környezetük, faismeretük tükröződik abban is, hogy a közlekedő- és szállítóeszközök közül sokat maguk állítanak elő (járom, kosarak, szánok, szekéralkatrészek stb.). A széna csúsztatása gallyon vagy két rúdon, a nyári szánok változatai szintén ide sorolhatók. Az erdőmunka, az erdei iparok különleges szállítási igényeket támasztottak, amelyekhez speciális eszközökre volt szükség. Ilyenek a rönkvontatás eszközei, az 23. A község történetéhez: SÍPOS István 1958.; VERES László 1978. 24. GUNDA Béla 1956.; PALÁDI-KOVÁCS Attila 1973c.