Paládi-Kovács Attila szerk.: Szekerek, szánok, fogatok a Kárpát-medencében (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2003)

Hagyományos közlekedés és szállítás Répáshután (1984)

HAGYOMÁNYOS KÖZLEKEDÉS ÉS SZÁLLÍTÁS RÉPÁSHUTÁN Csúsztatás, vontatás, szán A Bükk-fennsíkon a szénát gyakran vontatták igaerővel olyan helyre, ahol a szekér rakodása könnyebben ment. Egy hosszú lánccal körülkerítették a rudast és egy lovat fogtak elé hámfával vagy két ökröt. Vontatás közben nem hullott el a széna, pedig néha 100-200 méterre is elhúzatták. Rudasvontatásnak (rúdon való vontatásnak) nem él az emléke. Kerekes csúsztatóval szénát nem szoktak közelíteni, csak mészkövet. Meredek hegyoldalakon a kis szénaboglyákat gyakran emberi erővel csúsztatták le. Két fenyőrudat, vagy ritkábban a helyszínen vágott lombos ágat használtak a csúsztatáshoz. Az egyik végükön kihegyezett, kb. 4-4,5 m hoszszú rudakat a babinca alá dugták, a szénarakást egy lapos kötéllel átlósan lekötötték. A két rudat végeinél megragadva egy ember húzta a rakást, miközben a rudak másik vége a földön csúszott.

1 Rendszerint 10-12 kisebb rakást hordtak össze, s azokból raktak egy nagyobb boglyát. Ezt rudasnak nevezték. A téli boglya neve kopa, amit 5-6 vagy még több szekér szénából raktak. Közepébe hosszú, 6-8 nies fenyőrudat állítottak [druk). A kopa nem fülledt be, mert az árboc mellett levegőzött a széna. Lombos gallyon, mogyoróágon asszonyok szoktak szénát csúsztatni, akik sarlóval jártak az erdőre füvet, szénát gyűjteni. Csúsztatni szokták a nagy szálfákat, az erdőn kitermelt 8-10 m hosszú farönköket is. A rönk {klak) vastagabb végébe bevertek egy olyan vaséket {slofka), amelynek a fejébe vaskarika illeszkedett, s ahhoz kapcsolták a láncot. Lánc és hever segítségével egyik végén megemelték a rönköt, azután alátolták a szétszerelt szekér elejét, s a tengelyhez, fergettyűhöz hozzáláncolták. Ezt követően egy pár ökröt vagy lovat fogtak a rúd mellé és megindultak. A rönk véknyabb vége a földön csúszott. Nehéz terepen még így is előfordult, hogy a szálfa nagyon „megindult", feldöntötte a kocsi elejét, s „vitte a jószágot is magával."

2 Az 1930-as évekig a mészégetők kerekes csúsztatóval szállították a mészkövet a kemencéhez. Az elbeszélés szerint ez a nyári csúszka vagy vlace két fontos alkotóelemből állt. Egyik része az ún. szekérelő (a rúddal együtt), másik része a tulajdonképpeni vlace. Ez utóbbinak a váza 4 m hosszú,10 cm átmérőjű rudakból készült, s ez a váz hüvelykujjnyi vastagságú pacsittal volt befonva. A vlace szélessége hátul kb. 100 cm lehetett, elöl pedig egészen összeszűkült. Formája hegyesszárú háromszögre emlékeztetett, ennek csúcsát akasztották egy vasszeggel a fergettyűhöz. Fonása közepénél öblös volt, mint egy kosár, s bár rakoncái nem voltak, egyszerre 30 q követ is felraktak rá. Egy pár lóval vagy ökörrel von1. Lásd ehhez és a szénacsúsztatás egyéb módjaihoz: PALÁDI-KOVÁCS Attila 1979. 314-315. 2. A kerekes csúsztatás módjai, eszközei a Szepesi Magura, a Tátra, a Nagy Fátra vidékén, a sziléziai és a morva hegyekben igen változatosak. Die slowakische Volkskultur, Bratislava, 1972. Abb. 55.; PALÁDI-KOVÁCS Attila 1979. 317.