Paládi-Kovács Attila szerk.: Szekerek, szánok, fogatok a Kárpát-medencében (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2003)

Ökrös- és lovasszánok a Kárpát-medencében (1998)

ron, Pest, Buda szénapiacaira 80-100 km-es körzetből hordták a szénát eladni. Szánra ugyanúgy rakodtak (a regionális hagyomány szerint), mint szekérre. Rakodás előtt szekéroldalt fektettek a szán eplényeire, két oldalt pedig egy-egy szekérderekat állítottak, s arra még egy-egy vendégrudat kötöttek. A létrás szerkezetű oldalakat az eplények végeiben álló karók (rakoncák) tartották. Végül a szénarakományt hosszú nyomórúddal és kötelekkel leszorították. A szénarakomány súlya 6-7 q és 15-16 q között váltakozott.

24 A személyi közlekedés jármüve a havas téli hónapok idején szintén a szán volt. Közepes és kisbirtokos parasztok megelégedtek a „saroglyás lószánkó"-val. Amikor beállt a szánút, elővették az eresz alól a szántalpakat és azokra szerelték át a lovas kocsi felső részét a saroglyákkal és a karos, támlás üléssel egyetemben. Szentgálon (Veszprém m.) a 20. század közepéig minden háznál tartottak szánokat. Ezek egyike a személyszállító lószánkó volt, melynek hossza 220 cm, szélessége 105 cm, az alváz magassága 35-55 cm. A szán két talpa elöl magasra emelkedett és összekapcsolódott az ún. szánorrban. Ezt rendszerint esztergályozással formálták, hogy „nyaka" és „feje" legyen.

25 A fogatos szánok nyomtávolsága megegyezett a lovas kocsiéval: 42 vagy 44 coll lehetett. Díszesebb „parasztszán"-t használtak a Duna-Tisza között és a DélAlföldön. Ott a falusi szánok talpai rendszerint kőris- vagy akácfából készültek.

26 A lovakat párosával fogták be a szán elé, s a módos gazdák négy lovat is befogtak. Ünnepi alkalmakon a lovak díszesebb szerszámot kaptak, de éppúgy istránggal húzták a szánt, mint teherszán esetén. Lakodalom alkalmával színes selyem- vagy papírszalagokkal is feldíszítették a szán rácsos oldalait. Az urak és a városi polgárok díszesebb és s kocsira kevésbé hasonlító szántípust használtak, mint a parasztok. Ennek talpa gőzöléssel hajlított körisfából készült, formázása rajzról történt, s a 19. század második felében már kocsigyárak is foglalkoztak előállításával. A régi magyar úri és városi szánok a lengyel szánoknál magasabb építésűek voltak, ezért könnyebben elborultak. Ez magyarázza, hogy az 1800-as évek végén a lengyel szán a Kárpát-medencében is terjedni kezdett, s gyártásával itt-ott iparszerűen is foglalkoztak: így Zemplén megyében és Erdély északi részein.

27 A jó szánok talpa csak egy ponton, a szántalp közepén érinti a szánutat. A szán elé fogott kettes vagy négyes-ötös fogatok lovainak nyakába mindig csengőt tettek, hogy annak hangja minden közlekedőt figyelmeztessen a gyorsan és zajtalanul suhanó járműre. Szánokon utazni, rokonokat, szép lányokat látogatni a magyar parasztok az 1940-50-es évekig kedvtelésből, szórakozásból szoktak. A hatóság helyenként tiltotta az ilyen szórakozást. Debrecen tanácsa 1638-ban kimondta, hogy „akik mulatságból szánkóznak, 15 napra tömlöcbe záratnak". A szánkók és a szánkózás elmúlását természetesen nem a hatóságok tiltásai idézték elő. (1998) 24. PALÁDI-KOVÁCS Attila 1979. 362-64. 25. VAJKAI Aurél 1959. 120-122. 26. JORDÁN Károly 1959. 545. 27. PETTKÓ-SZANDTNER Tibor 1951. 171.; BURSZTA, Jozef 1964. 673.