Paládi-Kovács Attila szerk.: Szekerek, szánok, fogatok a Kárpát-medencében (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2003)

A magyar parasztság kerekes járműveinek történeti és táji rendszerezéséhez (1973)

1. kép. Az első és a hátsó tengely összekapcsolásának módozatai (MOSZYNSKI, K. 1929. nyomán) 1-4. egyszeri összeillesztés, 5. kettős összeillesztés, 6. hármas összeillesztés. Az utóbbi kettő lényegesen kezdetlegesebb összekapcsolási mód, mint az első. A második típus esetében az első és a hátsó tengely két rúd segítségével, merev módon van összekötve, ezáltal a szekér nem nyújtható meg, hossza nem változtatható. Ilyen szekeret használtak Bosznia és Dalmácia egyes vidékein. A harmadik típust Belorussziában, Oroszországban és a volgai finn népek körében is leírták. E szekértípusnál az első és a hátsó tengely három rúddal van mereven, szilárdan összeerősítve. A szekér hosszának változtatására nincs mód. Az egyetlen nyújtófával összekapcsolt, könnyen szétválasztható első és hátsó taligából álló szekér tekinthető a legtökéletesebbnek. Ez a forma létrejöttét bizonyára nem egyetlen „elemi gondolat"-nak, hanem újítások sorozatának köszönheti. A magyar nyelvterületen az újkori paraszti szekereknek csak az egy nyújtófás típusát ismerjük. Egyébként a szekérnek ez az összekapcsolási módja a legelterjedtebb: Észtországtól délre végig a nyugati szláv népeknél, a Kárpát-medence népeinél, Románia területén, s a délszláv népeknél is csaknem kizárólagos helyzetben van.

63 Ez a szekértípus összefüggő nagy területen ismeretes tehát, s a kezdetlegesebb 2-3. típust csak e terület peremein, szórványosan lehet megtalálni. A magyar parasztszekerek osztályozása során MOSZYNSKI, K. rendező elveit az anyag egységessége miatt nem tudjuk követni, de helyes, ha számolunk velük. (A nyújtó kérdésére a szekér hosszával kapcsolatban még visszatérünk.) 68. MOSZYNSKI, Kazimierz 1929. I. 645. §. 18