Paládi-Kovács Attila szerk.: Szekerek, szánok, fogatok a Kárpát-medencében (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2003)

Két felföldi szekértípus. Láncos lajtorja és nyári szekér (1999)

4. kép. Szénahordó szekér középen „lyukas", láncos oldalakkal, Dobsina (Dobsina, Gömör m.). Borovszky S. é. n. (1903) 171. nyomán jan 4-4 kisszemü vaslánc található lazán felhurkolva. A felső peremről csaknem függőlegesen lelógó láncok 15-20 centiméterrel a szekérfenék szintje alatt öblözetükben egy lábtartónak használatos hasábfát tartanak. Azon pihentetik lábaikat a szekéren utazó emberek (2. kép). A lajtorjaláncok laza hurkolása folytán az utas könnyen csinálhat magának helyet közöttük. E láncok között rendesen kb. 25-50 cm távolság van. Ezeknél nagyobb szemű vasláncok szolgálnak a rakomány lekötésére, a két szekérlajtorja felső dorongjainak összefogására és a kerekek megkötésére, a szekér fékezésére (2-5. kép). A Szepességben 1972ben fényképezett szénahordó szekér tengelye fából készült, s a gazdák maguk állították elő ezen szekerek legtöbb alkatrészét. A szénahordó szekér vasalása minimális, alkatrészeit is jórészt faszögek fogják össze. Régtől tesznek sínt (ráfot) a kerekekre, és az alváz egyes pontjaira. Ezt a szekeret átalakítani, szétszedni nem szokták, lajtorjáit nem cserélgetik. Használói a kb. 110 cm szélességű láncos lajtorja célszerűségét a vidék terepviszonyaival indokolják. Ugyanis a lejtős hegyi utakon a magas kerekű vagy a magasan rakott szekér könnyen felborulna. Ezért a rakomány csak 50-80 cm-rel (két zákruti = szarvalás) magasodik a szekéroldal fölé, majd egy hosszú nyomórúddal, azt pedig a két végén lánccal szorítják le. A szekér közepe táján a rakomány kitüremkedik, ameddig a lajtorjaláncok engedik. A lábtartó fát a helyén hagyják, mert a szénahordók egyike arra szokott állni ellensúlynak, amikor borulásveszélyes terepen haladnak. Szűk és mély utakon a kétoldalt kitüremkedő széna gyakran menti meg a szekeret a teljes felborulástól.