Paládi-Kovács Attila szerk.: Szekerek, szánok, fogatok a Kárpát-medencében (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2003)

Két felföldi szekértípus. Láncos lajtorja és nyári szekér (1999)

1. kép. Elöl szénahordó, hátul napi fuvarozó szekér, Toryska (Tarcafő, Szepes vm.) Paládi-Kovács A. felv. 1972. A Magas-Felföld földművelőinek legalább két szekere van gazdaságonként. Az egyik rakoncás kitámasztással, deszkából készült kocsiszekrénnyel, a gazdaság mindennapi szállításaira szolgál. Ekét, vetőmagot, boronát, télen trágyát visznek vele a mezőre. Követ, homokot, szenet szintén ezzel a szekérrel szállítanak. A másik szekere a gazdának lőcsös kitámasztású, magas oldalú és az előbbinél hosszabb jármű. Ez főként széna, szalma, kévés gabona szállítására szolgál. Kerekeinek nyomtávolsága kicsivel nagyobb mint a rakoncás szekéré. A két jármű formájának és méreteinek különbözősége egészen szembetűnő (1. kép). A hosszú szekéroldal az Északi-Kárpátok szlovák, ruszin és német falvaiban észrevehetően magasabb, mint a Dunántúlon vagy az északi magyar népterületen. Például az Abaúj-Torna megyei Szín, Jósvafő, Szögliget magyar parasztjai legalább négy méter hosszú szekéroldalt használtak a széna és a kalászos gabona behordásához, s a környéken egyedül Derenk falu régi lengyel lakói használtak e célra kicsivel hosszabb és 110 cm magas szekérlétrákat. Ezek nem függőlegesen, hanem ferde síkban álltak, s felső peremüket kezdetleges formájú lőcs támasztotta ki

6 Annak a szekértípusnak a lajtorjája, amelyet a régi Szepes megye földművesei általában véve használtak, két végén létrás-szerkezetű, közepén azonban kb. 150-160 cm hosszan „lyukas". A „létrafokok" részint a furatokba tett, hengeres alakú pálcák, részint faragással készült lécek. Inkább nevezhetők a szekéroldalt szilárdan összetartó hevedernek, mint valódi zápnak. A lajtorja középső, „lyukas" részén a „létrafokok"-at vasláncok helyettesítik. Mindkét szekérlajtor6. PALÁDI-KOVÁCS Attila 1979. 349.