Paládi-Kovács Attila szerk.: Szekerek, szánok, fogatok a Kárpát-medencében (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2003)

Szekerek és fogatok a honfoglalás korában (1997)

8. kép. Kezdetleges járomtípusok Magyarországon a 20. század elején, a. íves marjárom tölgyvesszőkből csavart gúzzsal. Nyírgyulaj. Kiss L. 1937. 310. nyomán, b. „küllü"-vel készült magyar iga. Hetes. Dömötör S. 1958. 152. nyomán A Hetesben a bránáló iga szintén két-két igaküllővel készül.

84 A küllő, küszküllő szó tehát hozzátartozott a régi magyar járomterminológiához, s egészen biztosan nem szláv eredetű. A vonószíjas járomszerkezet lényeges eleme a közszíj, amellyel a jármot a szekérrúdhoz kapcsolják. Csíkban a nép inkább vonószíjnak nevezi, a szíjgyártók - akik készítik és árulják - járomszíjnak is nevezik. Cyergyóban egyedüli neve: köz. „A közszíjat kemény marhabőrből készítik, 25 cm hosszú, 4 cm széles, ugyanilyen fokos és mindig kétrétű, azaz 8 cm szélesre kivágott bőrt kétrétbe hajtanak s ennek a két végét egymáshoz illesztik s szíjjal összevarrják."

85 GÖNYEY úgy találta, hogy a küszködlős, vonószíjas járom Tusnádtól északra van elterjedve, de már délre, a szomszédos Sepsibükszádon Háromszék megyében s ettől lefele, a rúd végén van rúdfej, s használnak járomszeget, azaz nyakszeget.

86 Csík-Gyergyóban a vonószíjas járomszerkezet előnyeit a hegyvidék terepviszonyaival magyarázták. Mindez nem indokolja a szántáshoz szükséges vonórúd, a tézsola és a járomfő vonószíjas összekapcsolását. Hiszen az eke nem szokott „felborulni", mint a szekér vagy a szán! A vonószíj olyan archaikus eleme az ökörigázásnak, amely a magyarságnál csak a nyelvterület keleti peremén maradt fenn a 84. DÖMÖTÖR Sándor 1958. 85. PAÁL Gyula 1914. 44. 86. GÖNYEY Sándor 1942. 274.