Paládi-Kovács Attila szerk.: Szekerek, szánok, fogatok a Kárpát-medencében (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2003)
Jármok és hámok (1985, 1994)
MOLLAY Károly felfogása között van. Ugyanis a TESz az alnémetből (észak-németből), MOLLAY Károly viszont a felsőnémet (bajor) nyelvjárásokból származtatja hám szavunkat. 12 Amennyire elfogadható a szóalakulás formai szempontból, azaz lehetséges a hám keletkezése a hamut szóból rövidüléssel, kopással, annyira tisztázatlan a tárgytörténeti háttér. Ugyanis, a homut szónak 'két görbe fából szíjakkal összefogott vonóeszköz' jelentése volt, de BODÓ lehetségesnek véli, hogy létezett 'szügyhám' jelentése is. Miért nevezték volna a nyakhámot és a szügyhámot ugyanazzal a szóval? Vagy a hám és hamut szétválását éppen a szügyhám megjelenése, elterjedése involválta? BODÓ Sándor úgy véli, hogy „A hám terminus alnémet eredeztetésére vonatkozó megállapítás (ti. a TESz) eszköztörténeti szempontból teljesen elfogadhatatlan. Német területről közvetlenül nem vehettük át a szügyhámot, mert ott a 9. századtól a Kummet, majd annak fékező berendezése és a szügyhám irányába fejlődött a ló fogatoló szerszáma, s az utóbbiak északon terjedtek keleti irányba." (43. lap) Ez a mondat önmagában is ellentmondásos, mert nem dönti el, hogy végül is a nyakhámot vagy a szügyhámot tartja dominánsnak a német terület egészén vagy annak egyes részein. Az újabb német szakirodalomból kivehetően a szügyhám az Északnémet-síkság jellegzetes eszköze volt a középkorban. BENTZIEN felveti, hogy a szügyhám a virágzó középkorban ott terjedt el, ahol a ló, mint ekevonó szerepelt. Észak-Németországban a ló diadalmenetét a szügyhám kísérte. 13 MIELKE, R. igen korán megállapította, hogy a lónak főként az északi és nyugati német tájakon 14 , továbbá Skandináviában (Dánia, Dél-Svédország) volt domináns szerepe, ahol először fogták be a könnyű karcoló ekék (radio, szoha) elé. 15 Egyébként a szügyhám európai megjelenését, terjedését BODÓ Sándor nagy alapossággal vizsgálta meg értekezésében. A nemzetközi irodalmat tanulmányozva, s annak végül is ellentmondva, arra a megállapításra jutott, hogy a szügyhámot német földön fejlesztették ki a 9. század elejétől számítható ófelnémet korban. Első menetben - a 9-10. században - a két görbe fából álló hamut fékezőszíjazatát, majd a második lépcsőben a szügyhámot. (296. lap.) E második lépcső idejét nem határozza meg. Ezt követően megkockáztatja azt a feltevést, hogy a magyarság „még bizonyosan Ukrajna - a kievi Rusz - déli területén ismerkedhetett meg a szügyhámmal, s hozta szerszámai között a Kárpát-medencébe." (296. lap.) Hozzáfűzi, hogy ezt az eszközt - akárcsak a két görbe fából álló nyakhámot - hamutnak nevezte. Ezek a feltevések azonban több kérdést is felvetnek, amelyekre az értekezés nem ad megnyugtató választ. Hogyan lehetséges az, hogy a német földön is csak a 9-10. században kialakuló eszközt már Levédiában, Etelközben megismerte az ősmagyarság? Ekkora terjedési sebessége a technikai újításoknak még az újkorban sem figyelhető meg. A szerszám feltalálásának helyére, idejére vonatkozó állítása nincs összhangban azzal a tézisével, hogy a magyarokhoz már a 9. században eljutott a szügyhám a németektől, ráadásul nagy kerülő12. Vö. TESz II. 39-40.; MOLLAY Károly 1982. 303. 13. Vö. BENTZIEN, Ulrich 1980. 85-86. 14. MIELKE, R 1917-ben a HAHN Fertschriftben közölte. Lásd BENTZIEN, Ulrich 1980. 15. Ehhez a kérdéshez lásd még MOSZYNSKI, Kazimierz 1929. 142. 16. Vö. SZABÓ Mátyás 1967. 98-99.
