Cseri Miklós, Tárnoki Judit szerk.: Népi építészet a Kárpát-medencében a honfoglalástól a 18. századig - A 2001. október 9-10-én Szolnokon megrendezett konferencia anyaga (Szentendre; Szolnok: Szabadtéri Néprajzi Múzeum; Szolnoki Damjanich János, 2001)
SABJÁN Tibor: Késő középkori lakóházak rekonstrukciói (Sarvalyi példák)
hanem egy elbontott kályha elemeit tárolták itt. 52 Ezzel szemben mi a kályhaszemeket egyetlen kályhához tartozónak gondoltuk, ezt megerősítette a Nemzeti Múzeumban lévő anyag átvizsgálása is. 53 A rekonstrukció lehetőségeit felvázolva PARÁDI Nándor úgy gondolta, hogy a kályhának a szögletes részén csak két oldala volt, mert szorosan a szoba sarkába építették. 54 Ezzel szemben az alaprajz kiszerkesztése azt mutatta, hogy a kályha kőlábazata nem érintkezett közvetlenül a boronafallal, egy keskeny rés maradt a két szerkezet között. Mivel a kályha felépítménye a lábazatnál keskenyebb lehetett, így teljesen kizártnak tekinthető, hogy oldalak nélkül a sarokba építhették. Ez ellen szólnak a tűzbiztonsági megfontolások is. A 3 db sarokcsempe csak annyit bizonyít, hogy a kályha alul szögletes volt, és nem őrződött meg minden darabja. A kályha alsó részének rekonstrukciójánál abból az alapállásból indultunk, ki, hogy a kályha kőlábazata nem lehetett magasabb, mint a régészetileg feltárt maradványok. Erre a lábazatra építették rá a kályha alsó részét, amely tál alakú szemekből állt, és a sarkain kötélmintás sarokcsempék voltak. Gondolkodásunkban ez az a pillanat, mikor a kályhát belülről, a tűztér felől is kell néznünk. A tűztér a padló szintjéről indul, így egy darabig a kőfal között emelkedik, majd a csempés rész határolja. Nem valószínű, hogy a fél méter magas lábazati rész után a tűztér keresztmetszete megváltozott, tágabb, vagy szűkebb lett. Ezért a kályha szögletes részének megszerkesztésénél abból indultunk ki, hogy belső mérete a kőrész belső méretével, azaz 80 centiméterrel kell, hogy megegyezzen. A kályhafal vastagságát természetesen nem ismerjük, de a szemek hátsó része nem volt kormos, amiből tudjuk, hogy a fal vastagabb volt, mint a szemek mélysége. Ez 11 és 17 centiméter között változott, tehát egy 20 centiméter vastagra felvett kályhafal megfelelt a megfigyeléseinknek. Ezzel a belmérettel a kályha kívül 6,5 szem széles lett, mélységét tíz kályhaszem adta ki. Megközelítésünk szerint a kőlábazat szélesebb fala a szoba felé padkaként ugrott ki a keskenyebb kályhafal alól (10. kép). Ez a padka a szoba belseje felé néző két oldalon 30-35 centiméter széles lett, de a fal felőli zugban több mint 50 centimétert tett ki. Úgy gondoljuk, hogy ez az aszimmetria nem lehetett véletlen, a keskenyebb padkát ülésre használhatták, míg a fal felőli részen aludni lehetett, hiszen hossza a 2 métert is meghaladta. A kályha szája viszonylag nagy volt, elérte az 50 centimétert. Mint már említettük a szélein élére állított kövek voltak. Valószínű, hogy ott, ahol a kályha alsó része a falhoz ért, a boronafalban egy szélesebb nyílást hagytak ki, hogy a fal meg ne gyulladjon. A nyílást függőleges oszlopokkal készíthették, mint egy ajtót. Ez a megoldás jól ismert a Nyugat-Dunántúl népi építészetében. A kályhaszáj körül heverő kövek alapján arra gondolhatunk, hogy ezt a nyílást sárba rakott kővel falazták ki. A kályha felső részét hengeresen kell elképzelnünk, amelynek falába pohár alakú kályhaszemek mélyednek. Tapasztalataink szerint a kályha oromzatában lehettek a háromszög alakú kályhaszemek. Sajnos összeépítésükre nincs semmilyen adatunk, így a szemeket csak egyszerűen az oromzatra állítottuk. Nem minden ok nélkül gyanakodhatunk azonban arra, hogy ezek váltakozva, talpukra és csúcsukra állítva is 52. HOLL Imre-PARÁDI Nándor 1982. 106. 53. Az anyag megtekintéséért Tomka Gábornak tartozom köszönettel. A kályhaszemek igen jó állapotban vannak, meglepően tiszták és újszerűek. Anyaguk, színük nem utalt arra, hogy nem egy kályhához tartozhattak. 54. HOLL Imre-PARÁDI Nándor 1982. 107.
