Cseri Miklós, Tárnoki Judit szerk.: Népi építészet a Kárpát-medencében a honfoglalástól a 18. századig - A 2001. október 9-10-én Szolnokon megrendezett konferencia anyaga (Szentendre; Szolnok: Szabadtéri Néprajzi Múzeum; Szolnoki Damjanich János, 2001)
SABJÁN Tibor: Késő középkori népies kályháink nagytáji vonatkozásai
nak, de szinte mindig vegyes összetételben fordulnak elő más típusú szemekkel, csempékkel. Ilyen téren szembeötlő ezeknek a kályháknak a gazdagsága, a csempeféléknek a változatossága. Nyugodtan állíthatjuk ezt még akkor is, ha világosan látjuk, hogy módszereinkből adódóan jobban a gazdagabb felépítésű kályhákat tudjuk leírni, ezeknek a kevesebb típusból épített szegényesebb változatai kevésbé foghatók meg. Az is kitűnik a régészeti anyagból, hogy ritkán ezeknek a teljesebb öszszeállítású típuskályháknak is voltak előkelőbb megrendelésre „felöltöztetett", mérműves főúri kályhákat utánzó változatai, melyeket úgy állított elő a maga műfajában járatos fazekas, hogy a korongolt szemeket igyekezett mérművekkel, vagy arra hasonlító előlapokkal gazdagítani. Másik közös tulajdonsága ezeknek a kályháknak, hogy minden esetben mázatlanok. Ezt a hiányosságot inkább az úri megrendelők kívánságára a csempék és a szemek festésével, ritkábban fehér színű engóbozásával, gyakrabban vörös földfesték használatával kívánják ellensúlyozni. A kályhák anyagában szereplő domborműves csempék motívumai gyakran udvari vagy városi műhely rangosabb előképeit utánozzák, de gyengébb rajzi és szobrászi tudással. A motívumok a síkból alig kiemelkedők, gyakran rajzos jellegűek. Készítőik olyan fazekasok, akik a korongolásban jártasabbak, jól példázzák ezt az alföldi bögrés kályhák, ahol még a lapból készített pártákhoz is korongolják az agyagot. Csak néhány csempefélén szerepelnek áttört lapok, melyek motívumai geometrikusak, egyszerű rozettákból és háromszögekből épített kompozícióval, ferde kivágású, gyémántkváderre emlékeztető áttörésekkel. A kályhák nagy részére jellemző még a kötélminta következetes alkalmazása. Ez szerepel a legtöbb sarokcsempén, még az alföldi „élvédő" típusokon is. Az építéskor is kedvelhették ezt a mintát, mert ahol eredeti párkánytöredékek maradtak fenn, azok is kötélutánzatúak. Tehát ez a motívum végigfutott a kályhák függőleges és vízszintes élein is. Hasonlóságok jellemzik a kályhák oromzatát is. Itt a gazdagabbakon háromszögletű oromcsempéket láthatunk kombinált elhelyezési formában: a talpukra és csúcsukra állított háromszögek felett sűrűbben vagy ritkásan rakott tornyos változatok emelkedtek. Az egyszerűbb oromzatokat bevagdalt tetejű pártázat díszítette, szinte mindegyik nagytáj kályháján szerepelt a bástyatetőt utánzó motívum, egyszerűbb alakjában egyetlen lapból szabva, de bonyolultabb csempe tetejére ragasztva is. A legtöbb kályhának - hasonlóan a gótikus udvari kályhákhoz - kupolája lehetett. Ezt már a kályhák vaskos mérete is indokolta. Ahol a kályhák alapja, illetve lábazata megmaradt, ott a viszonylagos nagyság a szembeötlő. A méretek elérhetik a 2 métert is. A kályhák falvastagsága is tetemes, általában 30 cm körül mozog, amire a felső rész elhelyezése ad magyarázatot. A kályhák formája ugyanis a kor divatjának megfelelően alul szögletes, felül hengeres. Ettől eltérő építést nem tudunk bizonyítani. Mivel ebben a korban az egyszerű kályhákon nincsenek csempéből épített párkányok, vállak a két rész közötti különbségeket (elsősorban a sarkokon adódnak ilyenek) az alsó kályhafal megvastagításával küszöbölték ki. 200 200. ILON Gábor-SABJÁN Tibor 1989a. 89-93.
