Cseri Miklós, Kósa László, T. Bereczki Ibolya szerk.: Paraszti múlt és jelen az ezredfordulón - A Magyar Néprajzi Társaság 2000. október 10-12. között megrendezett néprajzi vándorgyűlésének előadásai (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum; Magyar Néprajzi Társaság, 2000)
HORVÁTH Sándor: Falusiból városi, parasztból városlakó
buszok útvonalát elterelték, így az nem a barakkokkal szegélyezett Szórád Márton úti bevakolatlan házak, hanem az Arany Csillag szálló előtt vezetett. 48 A közvilágítás kiépítését a városiasság egyik alapfeltételének tekintették. A tanácselnök 1957-ben a „kulturált városi élet" ismertető jeleinek a sármentes utakat, a megfelelő közvilágítást és meleg lakásokat tartotta. 49 Először a belvárosban helyezték el az utcai lámpákat, majd a Sztálin úton, ezt követte az L épületek és a Technikum negyed gyér kivilágítása, végül az Óvárosban is kiépítették a közvilágítást. A barakktáborok közül a Délivárosban elhelyeztek néhány utcai lámpát, míg a Radar utcái kivílágítatlanok maradtak. A sorrend is jelzi, hogy mely részeket tekintették a városhoz tartozónak. A többnyire parasztok által lakott Óváros és a faluról származók lakóhelyeként funkcionáló barakktáborok a közvilágítás terén is „falusiak" maradtak. 50 Sztálinváros és a bevándorlók, különösen a falvakból érkezők között már igen korán „egészségügyi határvonalat" húztak a „Fertőtlenítő állomás" létrehozásával. Aki a városba érkezett, annak elvileg át kellett esnie egy mindenre - különösen fertőző betegségekre kiterjedő - egészségügyi vizsgálaton és „fertőtlenítésen". Persze a gyakorlatban egészen másként vonatkozott ez a Budapestről és az alföldi falvakból érkezőkre. Ezen kívül a falvakból érkezők - mivel általában szálláshelyre kerültek - rendszeresen ki voltak téve a rendőrség, az egészségügyi ellenőrök és az erkölcsrendészeti osztály stigmatizáló ellenőrzéseinek. A barakktáborok lakói számára mindennaposak voltak az éjszakai igazoltatások, a ciános fertőtlenítések és más hasonló eljárások. Az erkölcstelen életmódot a köztudat összekapcsolta a szálláshelyekkel és barakktáborokkal, amelyek egyben a faluról érkező, általában csak segédmunkásként vagy alkalmi munkásként elhelyezkedő emberek lakóhelyei voltak. A beruházási keret csökkentése és a visszafogott építkezések miatt a városban élő építőipari alkalmi-segédmunkások közül sokan munka nélkül maradtak, de addigra már sokan magukkal hozták családjukat is. 1956-tól alapelvként érvényesítették a lakásosztások során, hogy a 30 km-en belül lakó falusiakat vissza kell irányítani lakóhelyükre, csak állandó munkahellyel rendelkező lakhat a városban, illetve a családokat nem szabad beengedni a barakktáborokba és szállásokra, vagyis a faluról érkezők többsége hagyja otthon családját. 51 Az óvárosi „cigánysor" régóta a város „szégyenfoltjaként" szerepelt a tanácsi ülések beszédmódjában, mégis megszüntetését folyamatosan halogatták. Felmerült, hogy az egykori borospincékben és barlanglakásokban lakó cigányokat telepítsék ki a belvárostól több kilométerre lévő délivárosi barakktáborba, de ez ellen a barakktábor vezetője tiltakozott, mondván, akkor ismét romlana a már megszilárdított közbiztonság. A 20-30 család sorsa időről időre felmerült, de nem tettek semmit érdekükben. Ennek többek közt az is oka lehetett, hogy az Óvárost nem tekintették a város részének, így a „falusiak" problémái nem érintették a „város" 48. FML. XXIII /502. 10. d. 1955. március 10.; 1955. június 9.; 1955. augusztus 4. 49. FML. XXIII / 502. 13. d. 1957. július 6. 50. FML. XXIII/502. 11. d. 1956. április 12.; 18. d. 1960. március 1. 51. FML. XXIII /502. 11. d. 1956. április 26.; 13. d. 1957. július 6.; 15. d. 1958. december 28.
