Cseri Miklós, Kósa László, T. Bereczki Ibolya szerk.: Paraszti múlt és jelen az ezredfordulón - A Magyar Néprajzi Társaság 2000. október 10-12. között megrendezett néprajzi vándorgyűlésének előadásai (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum; Magyar Néprajzi Társaság, 2000)
HORVÁTH Sándor: Falusiból városi, parasztból városlakó
sége legszembetűnőbb a szórakozóhelyeken volt. A Béke étteremből egy időben ki akarták tiltani a bakancsot és munkaruhát viselőket - nem sok sikerrel. Ugyanígy a zöld pufajkák és az öltönyt viselők csoportjának észlelése is a „városi" - „nem városi" szembeállításban jelentkezett. A köztudatban élő sztereotípiák szerint a „városi" normákat nem követők - akik általában „falusiak" - lármáztak, fát vágtak a lakásukban, a szemetet az ablakon dobálták ki vagy a pincébe gyűjtötték, állatot tartottak a fürdőszobában, kocsmába jártak és a városi boltok helyett a zugárusoknál vásároltak, 14 Azokban a kerületekben, ahol többnyire „falusiak" laktak (Technikum negyed, Radar, Déliváros) a köztudat szerint gyakoriak voltak a verekedések, rendszeres volt az önkényes lakásfoglalás, a boltok a falusi vegyesboltokra hasonlítottak.' 5 A kerületek lakóinak stigmatizálása a faluról jötteket is stigmatizálta. A városi domináns társadalmak talán leghevesebb szembenállását a kocsmák és a fialatok bandáinak szubkulturális közösségei váltják ki, melyek Sztálinvárosban is létrejöttek. A köztudatban a fiatalok bandáiról és városias életformájáról kialakult sztereotípiákat a domináns társadalom a „jampec" alakjában sűrítette. A sztálinvárosi kocsmák világát pedig a „kocsmatöltelékek" szubkultúrájaként, a Késdobáló néven elhíresült kocsmához kapcsolta. A Késdobáló törzsközönségét a köztudat szerint az alkalmi munkások, faluról érkezők és „lumpen elemek" alkották, ezért 1954-es bezárásával a „falusi kocsmát" akarták száműzni a belvárosból. Ezzel szemben az Arany Csillag Szállóban ami ugyanebben az évben nyílt meg - a városiasság szimbólumát látták. De a Béke tér és a Késdobáló híre, a „hely szelleme" erősebb volt minden tanácsi akaratnál. A Tanács Végrehajtó Bizottsága hiába bocsátotta a Késdobáló helyiségét a Kohász Szakszervezet üzemi kultúrcsoportja, majd a másfélezer főt étkeztető „1es" számú konyha használatára a Béke tér nagy forgalma miatt továbbra is a koldusok kedvelt tartózkodási helye, és a város „legfertőzöttebb" pontja volt. 16 A Késdobáló funkcióját részben a buszpályaudvar büféje vette át: így a Béke térről még 1959-ben is úgy beszéltek a városi tanács végrehajtó bizottságának ülésén, mint a város egyik szégyenfoltjáról. 17 A Késdobáló bezárása után a városszerte elszaporodó italárusító „gombák" mellett a fő ellenség a belváros közvetlen határán működő „103-as" Italbolt lett. Már 1954-ben felmerült, hogy a Gorkij téren álló „103-ast" helyezzék el a város szélére, de a tanács kereskedelmi osztálya „pénzügyi szempontból" nem tartotta kivitelezhetőnek a javaslatot. Ugyanakkor a belváros szívében álló Béke étteremből távozó ittas emberek kordában tartására mozgó rendőrjárőrt állítottak a helyszínre, hogy azok „hangos énekszóval" ne zavarják „a dolgozók éjszakai nyugalmát". 18 A 14. SZH. 1957. 04. 19. 2.; 1957. 02. 26. 3. 15. SZH. 1956. 12. 15. 3.; 1957. 03, 08. 5. 16. FML. XXIII / 502. 8. d. 1954. szeptember 30-i ülés. 225 / 1954. sz. vb határozat; FML. XXIII / 502. 11. d. 1956. február 9. vb ülés. 17. FML. XXIII / 502. 16. d. 1959. április 24. vb ülés. 18. FML. XXIII /502. 8. d.
