Cseri Miklós, Kósa László, T. Bereczki Ibolya szerk.: Paraszti múlt és jelen az ezredfordulón - A Magyar Néprajzi Társaság 2000. október 10-12. között megrendezett néprajzi vándorgyűlésének előadásai (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum; Magyar Néprajzi Társaság, 2000)

POZSONY Ferenc: Öregek Erdély változó társadalmában

iken csak a család szükségleteinek kielégítéséhez szükséges javakat termelték meg. Termékeik nagy részét önmaguk és háziállataik fogyasztották el, tehát gazdaságuk értéket nem termel. Gyerekeik, unokáik városon élnek, s csak hétvégeken vagy szabadság idején tudnak segíteni szüleiknek. Tehát ki vannak szolgáltatva a bizonytalan időben érkező segítségüknek, Ugyanakkor gyermekeiket a rokonsági kapcsolatrendszeren belül működő kaláka típusú kölcsönmunkára mások nem tudják igénybe venni, ami idős szüleik szimbolikus tőkéjét csökkenti. Az erdélyi falvak életében egyre inkább felértékelődtek azok a fiatal férfiak, akik traktort, teherautót, arató-, cséplőgépet tudtak vezetni, karban tartani. A felszámolt szövetkezetekben és állami gazdaságokban dolgozó gépész fiatalok a földeket modern gépekkel tudták megművelni, a termést betakarítani. Ezek az életerős fiatalok teljes értékű rokonsággal rendelkeztek falvaikban, amit számtalan esetben mozgósítani tudtak közös, kölcsönmunkákra. Az 1990-es évek közepére az erdélyi városokban is a túlméretezett ipari nagyvállatok rendre csődbe mentek. Fokozatosan megindult egy lassú visszavándorlás a falvak felé. Különösen a székelyföldi falvakban észlelni lehet, hogy egy újabb mezőgazdálkodó réteg jelentkezett. Ezek a fiatalok rendszerint jó technikai ismeretekkel és kisebb-nagyobb (külföldi, magyarországi vendégmunkából származó) pénzalappal rendelkeztek, amit mezőgazdasági gépek vásárlásába fektettek. Gyökeresen szakítottak szüleik, nagyszüleik gazdaságtervezésével. Termékszerkezetüket már nem a szűk családi szükséglet igényeinek kielégítéséhez, hanem a piac szükségleteihez igazították. Nagyon sok helyen intenzív zöldségtermesztéshez kezdtek, amit aztán közelebbi vagy távolabbi városok piacain értékesítettek. Az így megtermelt nyereséget újabb, modernebb eszközök, fajállatok, vetőmagvak és nagyobb földterületek vásárlására fordították. Megfigyelhető az is, hogy elsősorban a romániai tulajdonjogi viszonyok ingatagsága miatt (mivel a föld piaca még nem alakult ki) vagyonának jelentős részét presztízsjavakba fordítja: nyugati kocsit vásárol, alpesi villát építtet. A gazdasági szférában bekövetkezett változások hamar jelentkeztek a falvak társadalmi életében is. Az új gazdasági elit a települések szimbolikus szférájában is „megérdemelt" helyét akarja elfoglalni. Az utóbbi két évtizedben a legtöbb település presbitériumában, egyháztanácsában vagy éppen helyi tanácsában reprezentálni akarja megszerzett anyagi tőkéjét. Az itt ismertetett példák csak az életerősebb faluközösségekben működnek, ahonnan a fiatalok még nem vándoroltak el tömegesen.

8 A városi centrumoktól, közlekedési útvonalaktól és a tömbmagyarságtól távol eső magyar falvak elnéptelenedése és elöregedése az 1990 utáni évtizedben tovább fokozódott. Az 1960-as évektől kezdődően az elszigeteltebb településeken előbb felszámolták a helyi tanácsot, adminisztrációt, majd megüresedett az orvosi rendelő, megszűnt az általános iskola felső (V-VIII. osztályos) tagozata, majd az I—IV osztályosoknak is a szomszédos községek iskoláiba kellett távozniuk. A falu utolsó értelmiségije, a lelkész, legtöbbször közeli városból ingázik. 8. VINCZE Mária 1995. 740