Cseri Miklós, Kósa László, T. Bereczki Ibolya szerk.: Paraszti múlt és jelen az ezredfordulón - A Magyar Néprajzi Társaság 2000. október 10-12. között megrendezett néprajzi vándorgyűlésének előadásai (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum; Magyar Néprajzi Társaság, 2000)

SZULOVSZKY János: A társadalom realizált igényvilága a 19. század utolsó harmadában Magyarországon. Térképlapok egy kutatásból

Némileg ellentmond ennek a megyék településein való százalékos előfordulásának térképe (lásd 10. térkép). Eszerint e foglalkozás a Felvidéken nagyobb mértékben van jelen, mint a Dunántúlon egy bizonyos foglalkozás (1. térkép). Ez a megállapítás azonban csak a felső harmad tekintetében állja meg a helyét. Miközben a 12 dunántúli megye közül csupán egyet találunk az alsó harmadban, addig a felvidékieknek több mint 40%-a oda tartozik. (Erdélyben ez az arány az 57%-ot is meghaladja.) A középső harmadban lévő megyeállomány azért is érdemes a figyelemre, mert több mint a fele meghaladja az országos átlagot (26,2%). Ahogy azt a korábban említett két mesterség esetében már megszoktuk, az ország középső része (itt Gömörtől lefele Torontálig) felső harmados tömböt alkot, s az északnyugati - délkeleti tengely két végpontja, Mosón és Brassó szórványt képez. (Az előbbihez ezúttal a szomszédos Sopron, az utóbbihoz a közeli Szeben társul.) Árnyalatnyi eltérést jelent az, hogy itt gócpontul nem Pest-Pilis-Solt-Kiskun vagy Bács-Bodrog, hanem Békés-Csanád (93,3-96,4%), illetve Hajdú-Jász-NagykunSzolnok (84,6-90%) tűnik fel. (Hasonló tendencia a bádogosnál is megnyilvánult.) Fölényesen visszanyeri viszont a pozícióját Pest megye, ha az egy ács vállalkozóra jutó lakosság számát nézzük (11. térkép). Kiugróan a legalacsonyabb értékkel (228,9 fő) vezet, a második helyen lévő Turóc megyében (!) csaknem kétszer több ez az arány. (Az országos mutató 1201,6 fő.) Miközben e szempont alapján már egyetlenegy erdélyi megye sem sorolható a felső harmadba, az Alföld esetében eggyel (Torontál) apadt az ide tartozók száma, addig a Dunántúlon Fejér helyét átvette Baranya, s Vas megyével tovább javult az arányszáma. A Felvidéken csak némi átrendeződés történik ez alapján: Heves és Borsod helyébe Szepes és Nyitra került. Erdély meglehetősen alacsony részesedése ezúttal is magáért beszél. Az igényszintszorzat rangsora által kialakított kép a Felvidék esetében teljesen egyezik az előző térképlappal, a több országrészt tekintve is csak kisebb eltérések vannak. A szakma iránti érdeklődés indexe alapján nyert panoráma (13. térkép) körvonalai hasonlóan belesimulnak az eddigiekbe. Talán itt a legfontosabb momentum az, hogy a Felvidéken Hevest, illetve Borsodot Bars és Liptó váltja fel, s az utóbbi (Hont megyével együtt) tanúsítja a legnagyobb érdeklődést e szakma iránt. Bár eddig szinte minden vetületben előkelő pozíciót foglalt el Mosón (illetve részben Sopron), e szempont szerint már csak a középmezőnybe csúsztak vissza. Ez azt jelenti, hogy feltehetően elérte potenciális határait e helyeken az ácsmesterség. Már a korabeli statisztikusok felfigyeltek arra, hogy a kedvező természetföldrajzi környezet, az erdőben gazdag területek dacára az iparszerű faipari foglalkozások nem igazán nyertek teret Erdélyben. Tanulságos, hogy a hasonló adottságú Felvidéken e lehetőséget jobban kiaknázták. Nincs lehetőség a három, főbb vonásaiban bemutatott mesterség adatainak a hosszabb taglalására, itt most röviden csak két megjegyzés: 1.) A Duna-Tisza köze, illetve a dél-alföldi térségben kimagasló volt kereső foglalkozások között az iparforgalmi népesség aránya. 2.) Igaz, e területek településein az országos átlagnál nagyobb volt a népesség koncentrációja, s ez bizonyos mértékig magyarázza azt, hogy a bemutatott térképeken miért töltöttek be jelentős helyeket e táj megyéi;