Cseri Miklós, Kósa László, T. Bereczki Ibolya szerk.: Paraszti múlt és jelen az ezredfordulón - A Magyar Néprajzi Társaság 2000. október 10-12. között megrendezett néprajzi vándorgyűlésének előadásai (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum; Magyar Néprajzi Társaság, 2000)
SZULOVSZKY János: A társadalom realizált igényvilága a 19. század utolsó harmadában Magyarországon. Térképlapok egy kutatásból
mind a települések számához képest lényegesen nagyobb arányt foglalnak el. Ezzel szemben a Felvidéken, de még inkább Erdélyben alulreprezentált a részesedésük. Ha megnézzük, hogy megyei szinten a települések hány százalékán fordul elő ez az iparos (6. térkép), még nyilvánvalóbb az Alföld túlsúlya. A felső harmad több mint fele innen kerül ki. Szembetűnő, hogy Hevessel, valamint a Duna bal partján lévő megyékkel az ország középső részén helyezkednek el. E tömbön kívül csupán Mosón, Brassó és Csík szórványhelyzetű. Az élmezőnyön belül is jelentős aránykülönbség tapasztalható: az első két helyen álló Bács-Bodrog és Brassó településeinek 42-46 százalékos ellátottságával szemben az alsó régiójában már csupán 7-10 százalékos a jelenlét. Ekkor az ország helységeinek mindössze 5,5 százalékán található meg ez a foglalkozás. így nem meglepő, hogy a középső harmad megyéiből csupán négy éri el ez a szintet. Míg a Dunántúlon csak kettő, a Felvidéken hét megye tartozik az alsó harmad mezőnyébe, Erdélyben inkább az számít kivételnek, ha onnan valamely közigazgatási egység a fentebbi régióba sorolható. Éppen ezért figyelemre méltó Brassó (33,3%), illetve Csík (7,6%) rangsorban elfoglalt helye. Ez a kép azonban jelentősen módosul, ha az egy iparosra jutó népességet vesszük alapul (7. térkép). Megbomlik, s északra mintegy felnyúlik a felső harmad tömbje. Az Alföld súlya megcsappan (a korábbi 11 helyett csupán 7 megyéje van e körben), jelentősen megnő viszont a rovására a Felvidéké (1 helyett 7 megye). Erdélyből továbbra is előkelő helyen van Brassó, kimaradt viszont Csík. A Dunántúl változatlanul 5 megyével van jelen, de közöttük Esztergom helyét ezúttal Veszprém vette át. A vitathatatlan eltolódás ellenére az Alföld abból a szempontból megőrizte vezető szerepét, hogy zömmel itt a legkedvezőbb az egy bádogosra jutó népesség száma. Míg országos viszonylatban ez 9024 főt jelent, addig Pest-PilisSolt-Kiskun, valamint a dél-alföldi régió esetében ez a szám pontosan 2114, illetve 5-6000 közötti. A felvidéki felső harmadba tartozó megyék részint Nógrád és Heves jóvoltából mintegy kétágú (Gömör-Szepes, valamint Borsod-Zemplén irányú) szarvként ülnek Pest megyére, részint pedig északnyugaton egy kétmegyés szórványt képeznek (Trencsén-Nyitra). Noha a többi nagytájnak is vannak kevésbé ellátott egységei, e szempontból e térkép alapján is egyértelmű, hogy Erdélyre jut a legkevesebb bádogos. Megerősíti ezt az igényszint-szorzat alapján kirajzolódó tabló is (8. térkép), amely azonban jelentősen korrigálja az Alföld helyzetét. Azt is mondhatjuk, hogy e tekintetben megerősíti a 6. térképről már, ismerős kontúrokat. Ahhoz képest viszont lényegesen megerősödik Veszprém és Somogy felkerülése révén a dunántúli megyék felső harmadbéli jelenléte. A Felvidéket Heves mellett Trencsén, Erdélyt csupán Brassó képviseli az élmezőnyben. Az utóbbi kettő, valamint Mosón szórványát leszámítva a kelet-dunántúli és az alföldi megyék zárt tömböt alkotnak. A mesterség iránti érdeklődés adatai (lásd 9. térkép) ehhez képest azt jelzik, hogy Mosón, Veszprém és Somogy alapjában véve, Trencsén pedig különösen elérte e mesterség eltartó képességének határait. Élénk érdeklődés mutatkozik viszont Északkelet-Magyarországon, továbbá Brassó és Kis-Küküllő megyében.
