Cseri Miklós, Kósa László, T. Bereczki Ibolya szerk.: Paraszti múlt és jelen az ezredfordulón - A Magyar Néprajzi Társaság 2000. október 10-12. között megrendezett néprajzi vándorgyűlésének előadásai (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum; Magyar Néprajzi Társaság, 2000)
SZABÓ László: „Ki a bóldog" - A puritanizmus eszméje Fazekas Mihály költészetében
egyes témaköröket. Mikor ezekből idézek, nem lábjegyzetet alkalmazok, hanem az ő rendszerét követve ezt a számozást használom, s az idézetek után zárójelbe teszem. Mindjárt a kezdő részben, ahol meghatározza e fejezet értelmét, a következőket írja: „Az embernek az életben végbeviendő dolgai a jó magaviselés és az Isten felől való igaz tudomány. A jó magavíselés az, amellyel Istennek akaratja, az ő dicsőségére, az embernek magok alá bocsátásával vittetik végben. Ez az Istennek akaratja a tízparancsolatban adattatik summa szerént ki...A magaviselésnek két részei vannak: a jóra való indulat és annak megcselekedése. A jóindulat az akaratnak hajlandósága, amellyel jócselekedetre kész. Ehhez négy dolog kívántatik, tudniillik az egyenesség, eszesség, erősség és a mértékletesség." (1.1-7.) Ezután ezek értelmét fejti ki APÁCZAI. Mennyire egybecsengenek ezek MEDGYESI Pál munkájának idézett részével. Ezt követően leírja a társadalmat, a társadalmi rétegeket, az egyes rétegek kötelességeit, amelyet mindig az Istenhez és a közösséghez való viszonyában néz, s erkölcsileg szemlél. így fogalmaz summásan: „Eddig a természeti tiszteletről, a rendelt tiszteletet az Isten akaratából rendeltetett eszköz, hogy azáltal a természeti tisztelet gyakoroltassék és elébbmozdíttatsék. Ezzel az emberek agyából kigondolt tisztelet ellenkezik, melyet az emberek nem az Isten kijelentett akaratjából vettenek." (XV 1-2.). A nagyobb közösségen belül, amely az addig leírt szélesen értelmezett társadalmat jelenti (rétegenként), a következő részben közelebb hajol a közösséghez (ma mikrotársadalomnak mondanánk) és a családhoz, majd a polgári közösséghez (ma helyi társadalomnak mondanánk) közelít, azaz a FAZEKAS Mihály versében megjelenő képet mutatja be erkölcsi vonatkozásaiban is, mintegy kötelességszerű, ugyanakkor az ember által el nem érhető, tökéletes formában. Csakhogy lássuk, mi foglaltatik ebben a részben, néhány mondatot idézünk. „Ekkedig az emberek oly magaviseléséről, amellyel minden rendbéli ember tartozik, következik kinek-kinek az emberi társaságban való magaviselése és tisztei. Az emberi társaság legelőször házi társaság. A házi társaságban két rendbeli emberek vannak: a gondviselők és a cseléd. A gondviselők többire házasok (gazda, gazdaasszony), kik a házasság kötele által köttetnek együvé. A házasság egy férfinak és egy asszonyi állatnak az Isten szövetségéből való egybefoglaltatások, hogy a jövendő élet határáig egy testté légyenek. Egy test lenni itt nemcsak a szaporodásra nézendő egyesülést teszi, hanem egészen azt az szoros és szentséges társakodást, mellyel a férfi a feleségének kiváltképpen feje és vezére (igazgatója), az asszony penig az ő férjének illendő segítsége, mintha tulajdon őmaga volna." (XVI. 1-6.). A háznépbe nemcsak a vér szerint való rokonok tartoznak, s a gazdának ezekről kell illendően testileg, lelkileg gondoskodni, hanem a cselédek is beletartoznak. Mint MEDGYESI Pálnál is láttuk, közös reggeli ima után ki-ki dolgára indul. Megvan a hierarchia a családon belül: „A házasok között penig a férfi a fő s az asszonyi állat a segétőtárs. Főnek lenni ezeránt semmi sem egyéb, hanem az egész házi gondviselésben mindeneket mind künn s mind benn méltóságoson igazgatni. Segédségnek lenni penig: az egész házi gondviselésben, de kiváltképpen otthon, a férfinak hasznára lenni." (XVII. 1-3.). A cselédekkel való emberséges
