Cseri Miklós, Kósa László, T. Bereczki Ibolya szerk.: Paraszti múlt és jelen az ezredfordulón - A Magyar Néprajzi Társaság 2000. október 10-12. között megrendezett néprajzi vándorgyűlésének előadásai (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum; Magyar Néprajzi Társaság, 2000)
LISZKA József: A szlovákiai magyar néprajzi tudományosságtól az európai etnológiáig
Mindezeket félretéve: miként nevezhető az a tudományos tevékenység, amelyet magyar néprajzkutatók folytatnak a mai Szlovákiában? Magyar néprajztudomány Szlovákiában, vagy szlovákiai magyar néprajztudomány, vagy néprajztudomány, amelyet magyarok művelnek Szlovákiában? Vagy egyszerűen európai etnológia? Nem tudom eldönteni, de annyi mindenesetre egyértelműnek látszik, hogy egy adott tudomány (még a néprajz is!) csakis nemzetközi lehet. Hogy tárgya történetesen a szlovákiai magyar népviseletek, a Hajdúság népköltészete vagy Erdély népi építészete, az más lapra tartozik. A tudomány módszere, argumentációs módja, következtetéseinek mikéntje, az az ismeretrendszer, amibe belehelyezve érthető meg csak igazán az adott kutatás konkrét eredménye, csakis nemzetközi lehet. Mint ahogy hiába vizsgálja, kutatja egy antropológus a kiskunsági magyarok koponyaméreteit, attól maga a tudomány, annak egzakt munkamódszerei még nemzetköziek, attól még nem beszélünk magyar antropológiáról. Mint ahogy nincsen magyar botanika, meteorológia sem. Mindennek ellentmondani látszik a tény, hogy éppen kutatási tárgya különbözteti meg a magyar és az egyetemes történészt, a magyar és a világirodalom kutatóját. Ilyen alapon beszélhetünk talán magyar és egyetemes néprajzról, bár messzire semmiképpen nem vezet, hiszen a kutatómunka szabályairól, vagy az objektivitásról például egyik sem mondhat le sem hazafiúi felbuzdulásból, sem holmi kozmopolita megfontolásból. Mitől tudomány a tudomány? Nem feltétlenül az intézményes háttértől. Már akkor is beszélhetünk tudományról, ha egyetlen személy, kutató, az európai trendekkel lépést tartva, korszerű kutatómunkát végez, sajátszerű végkövetkeztetések levonására képes. Egy meglévő intézmény vagy egy tudományos intézetben meglévő kutatói státuszok önmagukban viszont nem garantálják a tudomány meglétét. És most térjünk vissza az előadás elején megfogalmazott kérdésekhez: menynyiben tudja egy kisebbségi viszonyok közt működő tudomány az adott tudományszak egyetemes problémáit felvállalni és mennyiben képes ezekre az egyetemes, általános kérdésekre adekvát válasz(oka)t adni? Bizonyos külső adottságok ennek lehetőségét növelik, míg mások éppen csökkentik. Alapvetően azonban nem ezek határozzák meg, hogy hol alakul ki igazi tudomány. Véleményem szerint ez mindig is egyéneken múlik, s ha egy adott közösségben léteznek ilyen egyének (lett légyen az kisebbségi vagy többségi helyzetű), akkor már valóban beszélhetünk tudományról. S ha vannak ilyen emberek, akkor azok számára a kisebbségi lét, ha jól sáfárkodnak vele, óriási előny is lehet... Most ehhez engedjenek meg néhány adalékot: a magyar (és nem csak a magyar) néprajztudományban evidenciaként szokás emlegetni, hogy a kisebbségi körülmények közé került, peremhelyzetben élő magyar népcsoportok általában a népi kultúra archaikusabb fázisait őrzik. Nos, nyilvánvaló, hogy sok igazság lehet ebben a feltételezésben, 10 miközben persze az is igaz, hogy éppen ezeket a népcsoportokat, az impériumváltásokból adódóan olyan külső hatások sora érte az utóbbi nyolcvan esztendőben, amely hatások a Magyarországon maradt népessé10. Ez volt egyébként a kétes hírű német „Sprachinselforschung" alapfeltevése is (Vö. WEBERKELLERMANN, Ingeborg 1978.