Cseri Miklós, Kósa László, T. Bereczki Ibolya szerk.: Paraszti múlt és jelen az ezredfordulón - A Magyar Néprajzi Társaság 2000. október 10-12. között megrendezett néprajzi vándorgyűlésének előadásai (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum; Magyar Néprajzi Társaság, 2000)

FÜVESSY Anikó: Az alföldi kerámia stílusváltozásai

repe megmarad. Ez a típus a Dél-Altöldet jellemzi, ahol Vásárhely és Mezőtúr a stílusirányító. Északon Debrecen és Miskolc ilyen szerepét a 19. század első felében fokozatosan elvesztette és a két közepes nagyságrendű, de eltérő stílusban dolgozó központ, Gyöngyös és Tiszafüred lett a divatdiktáló. A 20. század elejéhez a népi kerámia történetében több szempontból is fontos változások fűződnek. A jelentősen visszaeső kereslet hatására a még dolgozó műhelyek a gyári termékkel kevésbé pótolható használati edények készítésére álltak át. Mázas díszedényben egyre kevesebb jártasságuk volt. A gyakorlat hiánya az edények mintázásában, díszítésében és égetésében egyaránt megmutatkozott. Azok a kísérletek sem vezettek eredményre, mellyel a városi vagy polgáribb igényeket akarták kielégíteni (süteményestálak, cukortartók, vázák). A másik változást az agyagipari tanfolyamokhoz köthetjük, melyek az egészség óvása érdekében az írókát az ecsettel váltották fel. Az ecsetes technika ugyan felgyorsította a munkát, de a díszítményt egysíkúbbá tette, melyet az Alföld nagy részén a húsos levelek és nagyobb bimbós vagy kinyílt virágkompozíciók, a nagy pettyek, függőleges csíkok és hullámvonalak jellemeztek. Színezésben és motívumaikban kiterjedtebb körzet esetén is nagyfokú hasonlóságot mutattak. A kereskedelem felgyorsulása révén nagyobb távolságra is eljutottak. A kereskedelem általában edénykereskedők közreműködésével zajlott, a fazekasok vevőikkel korábbi intenzív kapcsolatukat elvesztették. A vásárlói igényekről csak közvetítők útján értesültek. Formaviláguk és mintakincsük megújulása lelassult, mely a II. világháború táján egy alig változó stílussal halt ki. A 20. század első felében már nem központok, hanem a külön utat választó fazekasegyéniségek váltak keresetté (Badar Balázs, Kántor Sándor, Bozsik Kálmán). Stílusuk alakulását már nem paraszti vásárlóik ízlése szabta meg, hanem a tudományos és művészeti élet jeles személyiségei, és mesterségüket már iparművészethez hasonlóan űzték.