Cseri Miklós, Kósa László, T. Bereczki Ibolya szerk.: Paraszti múlt és jelen az ezredfordulón - A Magyar Néprajzi Társaság 2000. október 10-12. között megrendezett néprajzi vándorgyűlésének előadásai (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum; Magyar Néprajzi Társaság, 2000)

BALASSA M. Iván: Stílusváltozások a magyarországi templomok festett asztalosmunkáiban

egy évtizedeken keresztül asztalosmunkákat készítő mester - ha az adat nem félreértésen alapul - tevékenysége „megkoronázásaként" a templomot is felépíti. Másrészt a „papi családból" származás - mely egyébként igazolható - magyarázatot adhat arra, hogy egy széles körben foglalkoztatott mesternél miért nincs szükség a céh által biztosított „garanciára". De mindezeknél fontosabbak a művek, a templombelsők, melyeket Vasvári Ódor Gábor alakított ki. Ő már nem festi tele a mennyezetkazettákat, nála az eredetileg kék, sőt többnyire sötétkék alapon csak egy, rátétes arany csillag van a kazettamezőben, viszont a keretezést valóságosan is plasztikusabban fogalmazza meg, amit még többszínű márványozással is kiemel; a metszéspontokat a csillaghoz hasonlóan kialakított, de többszínűre festett virág hangsúlyozza. A karzatoknál is hasonlóan jár el, igaz itt a mezőkben nem csillag, hanem egy sajátos belső keretezés, és inkább díszletnek számító, mint valóságos fák tűnnek föl. A templom belsejének súlypontja így a rendkívül díszes szószékkorona, esetleg szószék, az igehirdetés helye. Talán nem véletlen, hogy a két „szignálás" egyike Vámosorosziban éppen ilyen helyen van. Vasvári Ódor Gábor díszítményei, részmegoldásai máshol is előfordulnak, több egyezés mutatható ki az úgynevezett „borsodi medaillonos stílus"-sal, még időben is egybeesnek, hiszen ennek virágkora 1783 és 1805 között volt,

39 a kék alapon arany csillaggal díszített kazetta se az ő találmánya, mégis, az egész templombelső alakítása, a figyelmet a protestáns liturgia fő eseményére, az igehirdetésre, pontosabban annak helyére irányító díszítés kialakítása az utolsó sikeres megújulása ennek a műfajnak. Ez a kor a rokokó időszaka, ezzel azonban a templomok festett asztalosmunkáinál csak nagyon szórványosan találkozhatunk. A 18. század végén katolikus templomok már nem épültek festett famennyezettel, jellegzetesen protestánssá lett a templombelső ilyetén díszítése. A protestantizmus pedig már az ellenreformáció szellemével terhelt barokkot se nagyon tudta, akarta a templomokba „beengedni", az új stílussal meg végképp nehezen barátkozott. A könnyed osztrák rokokó mindössze néhány dunántúli helyen tűnik fel, az 1792-ben készült drávaiványi mennyezet inkább kivételnek számít, az ugyancsak baranyai Adorjás hasonló stílusú karzata 1837-ben készült, lehet, hogy a karzat alatt fennmaradt kazetták még az előző századból valók.

40 Jellemző, hogy Erdélyben a stílusirányzat német változatának szellemében fogant néhány, szász településeken megőrződött emlék, mint például Szászmuzsnán az 1791-ben épült karzat. A 18. század végével egy háromszáz éves folyamat zárul le, annak ellenére, hogy még a 19. század első felében (nota bene! - a 20. században is) készültek festett famennyezetek, padok, szószékek, hangvetők. Ez egy olyan folyamat, mely az egyetemes művészettől a népművészetig ível, amelyben előbb a megrendelők, majd az alkotók, a mesterek változása a műfaj produktumait is alapvetően meg39. DOBOSY László 1992. 33. kk. 40. TOMBOR Ilona 1968. 39-41.