Cseri Miklós, Kósa László, T. Bereczki Ibolya szerk.: Paraszti múlt és jelen az ezredfordulón - A Magyar Néprajzi Társaság 2000. október 10-12. között megrendezett néprajzi vándorgyűlésének előadásai (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum; Magyar Néprajzi Társaság, 2000)

BALASSA M. Iván: Stílusváltozások a magyarországi templomok festett asztalosmunkáiban

STÍLUSVÁLTÁSOK A MAGYARORSZÁGI TEMPLOMOK FESTETT ASZTALOSMUNKÁIBAN BALASSA M. IVÁN A magyarországi templomokban a 16. századtól jelennek meg az asztalosok által készített festett mennyezetek, szószékek és hangvetők, karzatok, papi, kegyúri és egyéb padok. A megmaradt emlékek tanulmányozása mindig sajátos mentegetőzéssel szokott kezdődni, TOMBOR Ilona BALOGH Ilona sorait idézi, aki, igaz az egyházi faépítészetről szólva, de ide is érvényesen úgy véli, hogy - leegyszerűsítve - a művészettörténetnek túlzottan „paraszti", a néprajznak pedig túlzottan „úri" ez a műfaj.

1 BALOGH Ilona 1941-ben, könyvének francia nyelvű kiadásában még „sarkosabban" fogalmaz: „megdöbbentő, hogy a magyar kutatók most is azt állítják, hogy az egyházi faépítészet problémái csupán néprajzi vonatkozásúak. Ma már senki sem vitatkozik azon, hogy vajon népballadáink beletartoznak-e az irodalomba vagy sem. Hasonlóképpen az ősi magyar zenei stílus sem választható el a magyar zene egyetemes történetétől és stílusának kutatásában nemcsak néprajzi szempontokat vesznek figyelembe".

2 Ennek ellenére még HOFER Tamás is szükségesnek ítélte a részletes indoklását annak, hogy A Magyar Népművészet Évszázadai kiállítássorozatot Székesfehérváron 1969-ben miért a Festett táblák 1526-1825 nyitja meg. Mint írja: „Kiállításunk a magyar népművészet múltját és rétegeit elemző tárlatsorozat elején nem valamely néprajzi kisajátító szándékkal történik, mintha a rendezők el akarnák vitatni őket a művészettörténettől, az iparművészet történetétől. Minél mélyebbre nyúlunk a népművészet múltjába... [az] etnográfus és művészettörténész feladatai egyre szorosabban összefonódnak. A templommennyezetekről viszont nem mondhat le az etnográfus sem, ha a paraszti művészi ízlés és művészi alkotótevékenység alakulását kívánja rekonstruálni".

3 Úgy tűnik, hogy a hetvenes évek közepére vált szélesebb körben elfogadottá, ismertté az a népművészet-felfogás, mely már kitapintható az 1958-ban megjelent FÉL Edit, HOFER Tamás és K. CSILLÉRY Klára által írt Ungarische Bauernkunst, L' art populaire hongrois, Hungarian Peasant Art, magyarul tizenegy év késéssel napvilágot látott kötet

4 bevezetőjében, s amelynek részletesebb kifejtése HOFER Tamás

5 és K. CSILLÉRY Klára

6 tanulmányaiban található meg. A döntő mozzanat eszerint, amikor a céhes ipar az ízlés- és igényváltozás miatt elveszti „úri" megrendelői és vevőkörét, és a falu felé fordulva az addigi, az általános stílusirányzatok1. TOMBOR Ilona 1968. 8. 2. Idézi BALOGH Jolán 1967. 73. 3. HOFER Tamás 1969. 8. 4. FÉL Edit-HOFER Tamás-K. CSILLÉRY Klára 1969. 5. HOFER Tamás 1975.; HOFER Tamás 1977. 6. K. CSILLÉRY Klára 1977.