Cseri Miklós, Kósa László, T. Bereczki Ibolya szerk.: Paraszti múlt és jelen az ezredfordulón - A Magyar Néprajzi Társaság 2000. október 10-12. között megrendezett néprajzi vándorgyűlésének előadásai (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum; Magyar Néprajzi Társaság, 2000)
ZENTAI Tünde: Az ágy és a népi alváskultúra a kora újkorban
A díszlepedők körébe vonható finom fehér ágytakarók mellett a 18. században egyre többet olvasunk az ágyterftőkről. Köztük sok a fehér szőttes, de nagymértékben terjed a különféle színesre festett vászon is, főleg a kék. Az ágy köré és fölé függöny kerül. Az előkelő otthonokban legdivatosabb a kék és zöld taft, a mezővárosi polgárok kartonból vagy ritka szövetű vászonból varrják. Az utóbbi nagyrészt házilag készül, de kapható a városi kereskedők boltjaiban is. A parasztházakban, úgy tűnik, háromféle ágyleplet használnak. Valódi ágyfüggönyt föltehetően azok, akik mennyezetes ággyal rendelkeznek. A dunántúli inventáriumokban - jobbágyoknál igen ritkán - 'firhang' néven szerepel. Sok adat tájékoztat viszont a 'szúnyogháló'-ról. Ezek egy része házon kívül - tornácon, színben, istállóban, szőlőben - álló ágyak kényelmi berendezése (például Dobozon 1716ban) vagy a gyermeket szült anya ágyát veszik körül. A boszorkányperek és a vagyonleltárak adatai szerint több fajtája ismert: van, hogy vendégoszlopok tartják, máskor a mennyezetről függesztik alá, kifejlett alföldi változata lapos tetejű sátor, amit pálcák segítségével kötöznek a födémgerendákhoz, néha - a gyermekágy esetében - csak egy szál, rúdra erősített lepedő. Az ágy helyére utaló adatok nagyon egyenetlenül jelennek meg a forrásokban. A szükségágyakról szóló beszámolókban szinte mindig kitérnek arra, hogy hol vetik meg őket, a szerkezetes ágyak esetében viszont általában csak a többi bútor jelenlétéből és pozíciójából következtethetünk az ágyak elhelyezkedésére. Mindazonáltal a leltárakból és a BÉL Mátyás leírásaihoz (1730-as évek) hasonló megfigyelésekből kitűnik, hogy a lakásbelsőt a korábbi századokban kialakult elvek szerint majd mindenütt sarokra rendezik. így az enteriőrben a legjobb ágy az asztal szöglet melletti, a szoba másik első sarkát foglalja el. Ez az ágy hagyományosan a családfőé és feleségéé. Szülés után általában benne alakítják ki a gyermekágyat. Azokban a tehetősebb parasztházakban, ahol két-három ágy is van, a vetett ágy kerül a fő helyre, a gazda ágya pedig e mögött, ugyancsak a hátsó falnál helyezkedik el, a harmadik ágy a helyiség másik oldalán fér el az ajtó közelében. Az ágyak végénél még gyakran ott áll a ruhásláda, előttük pedig a karos lóca vagy csuklós támlájú pad, fölöttük a mennyezetre erősített ruhatartó rudak, a vetett ágy fölött cifra textíliával megrakva. Az ágy alatti teret tárolásra használják. A tojást és csizmahúzót a díszágy alá is berakják, az egyszerű ágyak alatt viszont a mindennapi élethez szükséges dolgokat tartják. Itt ül a kotlós a kosárba rakott tojásokon, szegényebb helyeken ágy alatt lévő terményekről, sőt malacokról is beszámolnak. A jobb módú jobbágyok ekkor már két szobával rendelkeznek. Sok háztartásleltárból úgy látszik, hogy ágy vagy ágyak a hátsó szobában is vannak, de azon túl, hogy munka-, lakó- és hálótér, még igen jelentős a tároló funkciója. Egyszerűbb ágyakat a különböző kamrákban is összeírtak. A városi, a kisnemesi és az erdélyi magyar és szász, valamint a dunántúli német oldalkamrák nagyrészt a hálószoba előfutárai, a nyugat-dunántúli, a szlavóniai és a palóc házak fűtetlen kamráiban, illetve kamrasoraiban pedig a nagycsaládok ifjabb generációinak az ágyai kapnak helyet. A férfiak közül még sokan alszanak a tornácon és az istállóban, általában ágyban. Az istállóban, ha szolga nincsen, családtagok is éjszakáznak, rendszerint feleségestől. Alkalmi és szezonális hálóhely a padlás, a sütőház és a csűr is.
