Cseri Miklós, Kósa László, T. Bereczki Ibolya szerk.: Paraszti múlt és jelen az ezredfordulón - A Magyar Néprajzi Társaság 2000. október 10-12. között megrendezett néprajzi vándorgyűlésének előadásai (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum; Magyar Néprajzi Társaság, 2000)

ZENTAI Tünde: Az ágy és a népi alváskultúra a kora újkorban

tővel is - amiben rengeteg tollal töltött, csipkés, hímes huzatú ágyneműt halmoznak föl. (7. kép) Az ágy aljába legtöbbször szalmatakaró lepellel borított szalma kerül, de már falun is megkezdődik a szalmazsák terjedése. Sok adat szól a szőrrel töltött matracról, de csak polgári és nemesi körből. A népi ágytextília nagy része önellátás keretei között készül, amint a paraszti inventáriumokban följegyzett házi vászon bősége, a szövőszékek és fonalkészítő eszközök száma bizonyítja. A jobb módúak azonban szívesen vásárolják a takácsok szőtteseit és a felvidéki vászonszövésre szakosodott falvak termékeit. Sokféle, vastag, vékony kender és len, pamutos és gyolcs- - Dél-Magyarországon buja - vászon van forgalomban. A reprezentatív ágytextília hímzéssel, csipkével, szedett szőttes mustrával készül. Igen kedvelt az ún. tót csipkés és tót hímű, amely házaló kereskedelem révén eljut egész Erdélybe és a Dunántúlra. Újdonság e században a festett színezés. A század második felében a festett tarka', 'nyomtatott' vászon és karton, különösen a kék, a paraszti ágyakba is bekerül. Az ágy berendezés egyik legfontosabb darabja a lepedő. Igazi multifunkcionális ágynemű, aminek különféle 'alsó-' és 'felső lepedő

1 változatait használják a háló- és a díszágyakban. Kétszeles durva házivászon kerül a szalmára, vékonyabb az alvó alá, és sokszor fölé a meleg takaró béléseként; a reprezentatív ágyaknak - beleértve a fölvetett „vendég ágy"-at, a menyasszony, a halott és a gyermekágyas asszony ágyát - pedig egyik legfontosabb díszítő eleme a csipkés, hímzett lepedő. Az ágy oldalán lelógó lepedő szélét vagdalásos, szálvonásos varrott hím, rece és vert csipke, fehér és színes kézimunka ékesíti. Az inventáriumok tanúsága ezek az igényes darabok 1730-as évektől a jobbágyháztartásokban is előfordulnak, és tárgyi emlékeivel is rendelkezünk. Az említett tót hím és csipke különösen a lepedők díszítésére gyakorol nagy hatást. A fennmaradt - helyenként datált - lepedővégek és szélek többsége városokból, mezővárosokból származik, dokumentálva egyrészt az úri hímzés népszerűségét, másrészt rusztikus átalakulását. A díszlepedő, különösen a fehér és fekete hímű változata 'halálra való lepedő'-ként itt-ott jobbágyoknál is előfordul. „Paraszt vászon" (dísztelen) vagy kittel derékalj, amit a Dunántúlon 'párná'-nak hívnak a szegények ágyában is megszokott. Alatta szalmatakaró, fölötte vászonlepedő van. A reprezentatív vetett ágyba 3-4 díszesebbet tesznek. Többségük vörös vagy kék szőttes hímű, de van már kékfestő, karton és kanavász is. Erdélyben a hímzett díszítmény külön készített 'csúp'-okra kerül. A díszlepedőt rendszerint a legalsó derékaljra borítják, aminek a színe áttetszik a lepedő csipkéjén. Elmondhatjuk, hogy mindenki ágyában van tollas fejalj, általában kettő, de gyakran három-négy is. Még a földön alvóknak is jut belőle. Az előző századokban a Dunántúlon és Délkelet-Erdélyben általános 'vánkos' név, szinte az egész Kárpátmedencében elterjed, a 'párna' a Tiszántúlra szorul vissza, a 'főalj', 'fejel' pedig fokozatosan kikopik az irodalmi nyelvből. A vánkos a lepedő mellett a díszágy másik legfontosabb eleme. Egyes közrendű háztartásokban is hatalmas készletek halmozódnak föl belőle. 1779-ben például egy debreceni szabónál 56 darabot vesznek leltárba. De a paraszti vetett ágyakba is 6-10 szép vánkos kerül. Díszítésük amit jól ismerünk a korabeli leírások és a tárgyi emlékek alapján - talán még a le-