Cseri Miklós, Kósa László, T. Bereczki Ibolya szerk.: Paraszti múlt és jelen az ezredfordulón - A Magyar Néprajzi Társaság 2000. október 10-12. között megrendezett néprajzi vándorgyűlésének előadásai (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum; Magyar Néprajzi Társaság, 2000)

ZENTAI Tünde: Az ágy és a népi alváskultúra a kora újkorban

4. kép. Cöveklábú alvópad sárpadkával. Forrófalva, Moldva, Románia. 1931. Néprajzi Múzeum. Foto: VERESS Sándor nyosan beépített pad, padka, cöveklábú ágy és északon meg nyugaton a kemence teteje is. Más részük mobil padszék és bakos padágy. A népi otthonokban gyakori a 20. századig szinte változatlan formában továbbélő, kifejlett földön álló talpas bölcső és a kisebb padra helyezett, hordozható ringó bölcső, valamint a teknőbölcső. Az ágyat hosszú oldalával helyezik a házfal mellé. Az első számú vagy egyetlen míves ágyban a gazda alszik feleségével. Szülés esetén pedig ez a 'gyermekágy', íratlan szabályok szerint hat hétig, a gyakorlatban azonban általában három hétig. A boszorkányperes adatok szerint a gyermekágyhoz főződik a legtöbb hiedelem és rontás cselekmény, ezért természetes és mágikus módon védik, különösen a kisded elváltása ellen, aminek része a prevenció és az elhárító rítusok. A fő ágy a benne magasan fölhalmozott értékes ágyneművel már reprezentációs szerepet is betölthetett. Városi, mezővárosi polgári lakásból 1647-től van írott bizonyítékunk e 'fölvetett' díszágyakról, népi kezdeményeire pedig a följegyzett ágynemű darabok számából és a népművészet körébe sorolt 17. századból fönn maradt ékes hímű párnák és lepedők alapján következtethetünk. A népi ágyhasználattal kapcsolatban szinte minden adat arról szól itthon és Európában, hogy a házaspárok idős korban is együtt alszanak. Külön ágya csak a frissen szült anyának van. A források alapján úgy tűnik, hogy az ágykényelem nálunk nem rossz, mert két felnőttnél több ekkortájt nem fekszik egy ágyban. A hálóágyban szalma, szalmatakaró, lepedő, tollal töltött derékalj, vánkos és takarózó-