Cseri Miklós, Kósa László, T. Bereczki Ibolya szerk.: Paraszti múlt és jelen az ezredfordulón - A Magyar Néprajzi Társaság 2000. október 10-12. között megrendezett néprajzi vándorgyűlésének előadásai (Szentendre: Szabadtéri Néprajzi Múzeum; Magyar Néprajzi Társaság, 2000)

SZILÁGYI Miklós: Otthonteremtés, faluközösséggé szerveződés - idegenben

kalmaztatni akarnak", a pecsétet azonban, amit csináltattak, elvették tőlük: további rendelésig nem használhatták.

35 A Kiskamutot 1812-ben megalapító Wenckheim József utasítása szerint „a rendtartásra és az előforduló bajok elintézésére az ott lakó uraság tisztje fog ügyelni, azonban közülük is időrül időre egy szabados fog kineveztetni aki a közös szolgálatért egynéhány jugerumot különösen kap."

36 A Kígyós-pusztát 1814-ben megülő 100, döntően Csongrád megyei dohánykertész szerződése nem a bíróválasztás lehetőségét, csupán azt tartalmazta, hogy „magok között választhatnak egy pusztagazdát, aki közös árendás dolgaikat folytathassa, és ügyes-bajos állapotjokat az uradalom vagy tisztsége elibe terjeszthesse."

37 Ennél is ellentmondásosabb volt a kincstári puszták kertésztelepeínek a helyzete. Az 1821-ben alakult Csanád megyei, 1500 lelkes Apácát (előre vetítvén, hogy a 3000 lelkes Pitvarosnak és az 1000 lelkes Dumiratosnak is hasonló sorsot szán!) 1843-ban felszólította a kincstári uradalom, hogy 15 napon belül költözzenek el. A Csanád megye közgyűléséhez eljuttatott panaszlevelükből kiderül, hogy [Csanádjapáca a 23 év alatt „a szó teljes értelmében" falu lett, van „papja, paplakja, temploma, helységháza, oskolája, bírája, helységtanácsa s jegyzője". A közgyűlés - teljes joggal - csodálkozásának adott hangot az uralkodóhoz címzett támogató levelében: „lehetetlen, hogy a kir. kincstári pusztákon falvak, templomok épülnek, egyházak létesülnek, stb. anélkül, hogy azt a tulajdonos uradalom észrevenné, a költekezést, építkezést tettleg akadályoztatná..."

38 A faluként való elismertetés érdekében megfogalmazott ilyen érvek mindazonáltal magukban foglalják, hogy az egykori „pionírok" - függetlenül az új település közjogi besorolásától: a közösségben élés elemi feltételeként - miben látták a falu kritériumait. Azokat a közösségi építményeket, illetve azokat a falu életét szervező-irányító személyeket említik a „feltételek megléte ellenére mégsem falvak!" méltánytalansága miatt panaszkodó kertészek, melyek a 18. századi telepes mozgalmakban is, a 19. századi állami telepítések idején is a faluvá szerveződés megmásíthatatlanságát voltak hivatva kifejezni. Nemcsak materiális valóságukban, azaz az összes lakos szükségleteinek a kielégítése értelmében fejezik ki tehát a közösségi objektumok, hogy az új (vagy újjáalakult) települést végleges otthonuknak tekintik lakói. Az összetartozásnak, a közösségként létezésnek szimbolikus kinyilvánítása miatt is alapvető követelmény volt, hogy a falunak legyen temploma, paplakja, iskolája, helységháza, s legyenek ezekben a közösséget szolgáló, egyszersmind vezető-irányító személyek.

39 35. IMPLOM József 1971. 52. 36. IMPLOM József 1971. 48. 37. IMPLOM József 1971. 51-52. 38. IMPLOM József 1971. 54-55. 39. Ezt érvényesítették a 19. század végi állami telepítéseknél. Például Vadászerdő 1893-as telepítési okmánya szerint kötelesek voltak a telepesek „a kincstár által ingyen adott területen s általa megállapított terv szerint saját költségükön községházát, iskolát, óvodát, templomot és paplakot építtetni s fönntartani, ezzel szemben a kincstár 40 hold föld hasznát községi közczélokra engedte át." BODOR Antal 1907. 2.